Az izraeli hadsereg már Gázaváros határában
Az izraeli hadsereg vasárnap már azzal számolt, hogy 48 órán belül sikerül teljesen bekeríteniük Gázavárost, hogy aztán megkezdhessék az utcai harcokat. A cél a Hamász vezetőinek, alagútjainak, kormányzati és katonai infrastruktúrájának megsemmisítése. Ugyanakkor azzal számolnak, hogy ehhez sok időre lesz szükség, akár hónapokra vagy évekre.
A hadműveletnek ebben a szakaszában még nem hatolnak be az alagutakba, mert ott valószínűleg csapdák várnák őket, ezért azokat kívülről próbálják megsemmisíteni. Ha a hírszerzés jóváhagyja, akkor a légierővel semmisítik meg az alagutakat és az ott rejtőzködőket. Ebben a szakaszban a műveleteket a Shifa kórháznál sem kezdik meg, ami alatt az izraeli hírszerzés szerint a Hamász egyik bázisa működik.
Vasárnap a Gázai övezetben ismét megszűnt a telefon-és internetszolgáltatás. A helyi szolgáltató, a Paltel szerint az izraeli támadások szakították meg a korábban helyreállított vonalakat.
A Ciszjordániában működó Palesztin Hatóság adatai szerint a majd egy hónapja tartó harcok során a gázai épületek 50 százaléka semmisült meg, valamint a lakosság 70 százalékának kellett elmenekülnie. A 35 kórházból 16 leállt. Október 7-e óta Izrael 10 ezer bombát dobott Gázára. A helyi hatóságok szerint az áldozatok száma vasárnapra elérte a 9770-et.
Fotó: ALI JADALLAH/Anadolu via AFP
(Haaretz/BBC nyomán)