Íme, ezek az ország halálútjai
2023. I. félévben 6424 közlekedési baleset történt az országban, 8,4%-kal kevesebb az előző év azonos időszakinál – derült ki a KSH adataiból. Országosan 10 ezer lakosra 6,7 közlekedési baleset jutott az év első hat hónapjában, a népesség számához viszonyítva a legtöbb baleset Budapesten történt (9 eset/10 ezer lakos), második helyen Vas megye áll (8,1 eset/10 ezer lakos), a harmadik pedig Zala megye, ahogy szintént 8,1 baleset jutott 10 ezer lakosra.
2023. I. félévben 6424 közlekedési baleset történt az országban, 8,4%-kal kevesebb az előző év azonos időszakinál. A megyék többségében kevesebb lett a baleset, a visszaesés Borsod-Abaúj-Zemplén (–26%), Somogy és Tolna (–21%) megyékben volt a legjelentősebb, míg Komárom-Esztergom megyében 13%-kal több baleset történt – derült ki a KSH legfrissebb kiadványából.
Országosan 10 ezer lakosra 6,7 közlekedési baleset jutott az év első hat hónapjában. A népesség számához viszonyítva a legtöbb baleset Budapesten történt (9 eset/10 ezer lakos), második helyen Vas megye áll (8,1 eset/10 ezer lakos), a harmadik pedig Zala megye, ahogy szintént 8,1 baleset jutott 10 ezer lakosra. A lista másik felén Borsod áll, itt csupán 4,1 közlekedési baleset jutott 10 ezer lakosra, Fejérben 5-ös az arányszám, Tolnában pedig 5,2.
A KSH szerint országosan a balesetek 3 százaléka végződött halállal, 29 százaléka súlyos, 68 százaléka könnyű sérüléssel járt. A halálos kimenetelű balesetek aránya Tolna megyében volt a legmagasabb (6,5%), a súlyos sérüléssel járóké Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyékben (37%).
Az ittas állapotban okozott balesetek száma 16 százalékkal, 485-re csökkent, a legtöbb ilyen eset (83) Pest vármegyében történt. Alkoholos befolyásoltság a legnagyobb arányban a Tolna (14%), a legkevésbé a Nógrád vármegyei (3,8%) balesetekben játszott szerepet. Az összes baleset 65%-át személygépkocsival okozták, a kerékpárok és a motorkerékpárok részesedése 9,9, illetve 3,7% volt, a kerékpárral okozott balesetek aránya Hajdú-Bihar vármegyében volt a legnagyobb (17%).
Ezek az ország halálútjai
A statisztikai hivatal egyelőre csak a tavalyi évre vonatkozóan tette közzé, hogy melyik autópályán összességében hány darab személyi sérüléses közlekedési baleset történt. 2022-ben összesen 582 esetet regisztráltak a hazai sztrádákon,
- ezek több mint negyede (146 db) az M1-esen történt,
- ezt követi 131 balesettel az M3-as,
- majd 120 darabbal az M5-ös.
- Az M7-es autópályán 67 személyi sérüléssel járó baleset történt 2022-ben, ami az összes autópályás eset mindössze 11,5 százaléka,
- az M6-osról pedig 28 balesetet jelentettek.
A személysérüléses közúti közlekedési balesetek helyszíneit vizsgálva látható, hogy az összes eset (14 748) közül 9 849 történt lakott területen belül és 4 899 azon kívül.
Jön a rossz idő, erre érdemes figyelni
A rossz idő, és a fagyos, esős reggelek közeledtével érdemes azt is felidézni, amire a Pénzcentrum vlogjában, a CashTagben tanította a nézőket egy vezetéstechnikai szakember. A komoly balesetveszélyt nem csak a statisztikák adják, például a videóban bemutatott 1116-os mellékút a hivatalos adatok szerint mindössze 19,8 kilométer hosszú, de ez is épp elég, hogy komoly baj történjen a figyelmetlenekkel. Mivel Szentendrét köti össze Visegráddal, a Visegrádi-hegység magaslatai között kanyarogva az erdőben, így egész évben kedvelt útvonala a kirándulóknak. Nem ritkák a kőomlások, sőt, rossz időjárási viszonyok között sok esetben le is szokták zárni, annyira veszélyes itt közlekedni.
Albert Péter vezetéstechnikai szakértő korábbi videónkban arra is felhívta a figyelmet, hogy a Pilisben sokkal hamarabb szokott fagyni, mint bárhol máshol a környéken, amire a sofőrök jó része nem készül fel. Emellett számos beláthatatlan szakasz nehezíti a sofőrök dolgát a kanyargós úton.
Ahhoz, hogy teljes biztonsággal tudjunk közlekedni a hasonló útszakaszokon, a szakértő szerint első sorban tisztában kell lennünk a képességeinkkel, az autónk képességeivel. Ha ennek a tudatában indulunk útnak, akkor sokkal nagyobb biztonsággal indulunk el, és nagyon fontos a helyismeret is. Emellett pedig fontos a helyes sebesség megválasztása is, ha valaki túlzottan bátran ment bele egy éles kanyarba, és már érezni is, hogy baj van, akkor nem szabad beleállni a fékbe. Óvatosan el kell venni a gázról a lábunkat, hogy az autó súlypontja áthelyeződjön, nagyobb lesz az első tengelyen a tapadás, könnyebb lesz a kormányzás. Ha menetstabilizáló is van a kocsiban, akkor az úgy tud segíteni, ha a kormányt abba az irányba tartjuk, amerre menni szeretnénk.
(penzcentrum.hu)