Nyilvános beszédet tett közzé a Hezbollah vezetője
Megtartotta első nyilvános beszédét a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta Haszan Naszr Alláh.
Pénteki beszédében a Hamász október eleji Izrael elleni támadását méltatta, valamint kijelentette, hogy teljes egészében palesztin szervezés volt. Arról is beszélt, hogy a Hezbollah minden eshetőségre felkészült – köztük az amerikai hadihajók térségbe érkezésére is, amelyek nem ijesztik meg őket. Hozzátette,
a Hezbollah támadasai Izrael ellen nem fognak csak az eddig látott mértékre korlátozódni.
Elmondta, hogy a Hezbollah már most is rendszeresen hajt végre támadásokat az izraeli haderő ellen, amelynek emiatt jelentős méretű csapatokat kell a libanoni határ mellett állomásoztatnia, amelyek így nem tudnak a Gázai övezetben vagy Ciszjordániában harcolni.
A Hezbollah vezetője arra hívta fel az arab és muszlim országokat, hogy tegyenek meg mindent, hogy a háborúnak vége legyen, és az a Hamász győzelmével végződjön. Ennek elérése érdekében szerinte az említett országoknak meg kellene szüntetni a kőolaj és az élelmiszer exportot Izraelbe.
Naszr Alláh arra is felhívta a figyelmet, hogy az eszkalálódás lehetősége nyitott, és aki ezt elakarja kerülni annak azon kell dolgoznia, hogy minél előbb véget érjen a háború Gázában.
A Hezbollah vezetőjének beszédet Bejrút-szerte élőben közvetítették, több ezren gyűltek össze, hogy végignézzék, és ünneplő lövések hallatszottak a fővárosban.
(mandiner.hu)