Embercsempészeket fogtak Budapesten

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján letartóztatta a bíróság azt a török és grúz férfit, akik több tucat illegális határátlépő budapesti szállásoltatásában működtek közre – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Mint jelezték, egy nemzetközi embercsempész hálózat 65 embert akart Budapesten át Németországba csempészni. A budapesti szállás biztosításában részt vett egy 26 éves török és egy 32 éves grúz férfi. A közlemény szerint a 65 illegális határátlépő – akik magukat később török, illetve afgán állampolgárnak vallották – még október elején Budapesten két, I. kerületi lakásban tartózkodott ideiglenesen; őket a török férfi látta el élelemmel.

A török férfi az illegális határátlépők telefonjait elvette, grúz társa pedig a lakások ajtaját rájuk zárta, így nem tudtak távozni.

Amikor a rendőrség október 9-én intézkedett a lakásoknál, a két férfi megkísérelt elmenekülni, a grúz férfi gépkocsival el is tudta hagynia helyszínt, azonban a VIII. kerületben végül őt is elfogták.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészet bűntettével gyanúsított két férfi letartóztatására tett indítványt.

A nyomozási bíró a két gyanúsított letartóztatását elrendelte a szökés-elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, valamint a bizonyítás háborítatlanságának biztosítása miatt; a bíróság döntése ellen a grúz férfi védője fellebbezéssel élt, a határozat azonban a grúz gyanúsítottal szemben is véglegessé vált másodfokon – áll a közleményben.

(magyarhirlap.hu)

polkorrekt