Kósa Lajos szerint problémát okozhatnak a menekülő izraeli-magyar kettős állampolgárok
Sikerült sajátosan magyar nézőpontból megfejteni a Közel-Keleten zajló, több ezer civil halálát követelő fegyveres konfliktus „lényegét”.
Magyarországnak azért érdeke, hogy Izraelben minden rendben legyen, különben a végén még onnan is menekülni fognak az emberek, méghozzá Magyarországra – ezt fejtegette Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke a Hír TV Bayer Show-jában szombaton.
A 444 szemléje szerint Kósa többek között beszélt a szerb határ menekülthelyzetéről, majd onnan huszárvágással jutott el az izraeli-palesztin háborúig. Bayer azt kérdezte a vendégétől, hogy ha a Hamász eléri azt, hogy Izraelből meneküljenek majd az emberek, akkor az hogyan érinti majd Magyarországot. Erre Kósa azt mondta:
Szerintem közvetlenül.
A Fidesz alelnöke elismerte, hogy nem tudja, hány olyan ember él Izraelben, aki vagy eleve kettős, magyar-izraeli állampolgár, vagy ha beadja az állampolgársági kérelmét, azt automatikusan meg is fogja kapni a magyar felmenői miatt. De úgy saccolt, hogy 200-300 ezer emberről lehet szó.
Kósa úgy véli, ez „felveti azt a kérdést, hogy milyen elemi érdeke Magyarországnak, hogy Izraelben stabilitás legyen”, mert ennek a 2-300 ezer embernek az érkezésével „egy újabb probléma szakad ránk”.
(hvg.hu)