A nők szerepe a családban
Kína népessége csökken és rohamosan öregszik, az ország vezetése igyekszik gátat vetni a kedvezőtlen folyamatnak. Hszi Csin-ping elnök szerint a nőknek új trendet kell indítaniuk a családokban.
A nők kritikus szerepéről beszélt Hszi Csin-ping kínai elnök, valamint arról, hogy a családok életében a nőknek új trendet kell indítania. Az állami Hszinhua hírügynökség által hétfőn közzétett megszólalás szerint Hszi elmondta, hogy a nők szerepéről élénk diskurzus folyik a kommunista párt égisze alá tartozó kínai női föderációban is.
A kínai államfő szerint a nők munkája nemcsak saját fejlődésükre, de a családi és társadalmi harmóniára is hatást gyakorol, ahogy a nemzet fejlődésére és előrehaladására is. Ezért szerinte
szükség van a házasság új kultúrájára és a fiatalok számára a házasságról és gyerekvállalásról nyújtott új iránymutatásra is.
Az ország demográfiai válsággal néz szembe az egykepolitika utóhatásaként, de a gyerekvállalási kedvnek nem használ az sem, hogy magasak a gyerekneveléshez köthető kiadások, a nemek közötti diszkrimináció, valamint az, hogy sokan nem szeretnének megházasodni. A születések száma Kínában szorosan együtt mozog a házasságok számával, ugyanis Peking hivatalos politikája ellenzi a házasságon kívüli gyerekvállalást – írja a Reuters.
A kínai statisztikai hivatal idén januárban ismerte el először, hogy az ország lakossága csökken, ráadásul a népesség zsugorodásával párhuzamosan Kína rohamosan öregszik is. Az elmúlt két évben az ország intézkedések sorozatával igyekezett gátat vetni a folyamatnak, többek között pénzügyi ösztönzőkkel és az óvodák/bölcsődék számának növelésével.
(vg.hu)