Nem indul Mike Pence az amerikai elnökjelöltségért
Hivatalosan csak “felfüggesztette” kampányát Trump egykori alelnöke, valójában Mike Pence kiszállt a versenyből, miután messze lemaradt az éllovas Donald Trump mögött.
Felfüggesztette a republikánus elnökjelöltségért folyó kampányát Mike Pence volt alelnök. A 2017-2021 között Donald Trump alelnökeként dolgozó republikánus politikus ugyan szombati bejelentésében a kampány „felfüggesztését” említette, de ez azt jelenti, hogy kiszáll a versenyből.
„Azért jöttem, hogy elmondjam, ez nem az én időm” –
fogalmazott Mike Pence, meglepetést okozva. A republikánus párt zsidó szervezetének eseményén, ahol Pence a bejelentést tette, részt vettek a párt elnökjelöltségére pályázó politikusok, köztük Donald Trump, Ron DeSantis és Nikki Haley.
Mike Pence eddig a legismertebb politikus, aki a kampány korai szakaszában bejelentette visszalépését az elnökjelölti versenytől. A közvéleménykutatások alapján ugyanakkor a republikánus szavazók körében nem tudta átlépni az 5 százalékos támogatottságot.
A Guardian éppen ennek tudta be a Mike Pence döntését. Ahogy írták, “másokkal együtt messze lemaradt az éllovas Trump mögött.” Pence egyelőre nem közölte, hogy visszalépése után kit támogat majd a republikánus elnökjelöltségért zajló előválasztáson.
Eközben pénteken egy újabb demokrata politikus jelentette be igényét az elnökjelöltségre Joe Bidennel szemben. Dean Phillips, a washingtoni képviselőház tagja közölte, hogy előválasztáson szeretne megmérkőzni Joe Biden hivatalban lévő elnökkel és jövő ősszel az elnökválasztáson indulni.
(MTI)