A Gázai öveteztben négy magyar túsz van
Jelenleg négy magyar állampolgárságú, vagy származású túszról, köztük két gyerekről van tudomásunk Gázában és a kormány mindent megtett a biztonságba helyezésük érdekében, amit eddig megtehetett
– jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken. Szijjártó kiemelte: magyar halálos áldozatról változatlanul nincs tudomásuk. A külügyminiszter emlékeztetett, hogy a Hamász terroristái október hetedikén 225 túszt ejthettek Izraelből, közöttük pedig harminc gyermek is van.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a kormány az utóbbi napokban három megkeresést is kapott arról, hogy magyar származású, valamint magyar állampolgársággal is rendelkező személyek is vannak a túszok között.
„Kedden két magyar állampolgársággal rendelkező személyről, szerdán egy magyar állampolgársággal rendelkező személyről, tegnap pedig egy újabb magyar származású személyről kaptunk információt”
– magyarázta.
Szóval négy magyar érintettségű túszról van tudomásunk, közülük kettő gyermek, ezekről a túszokról tehát kedden, szerdán és csütörtökön értesítettek minket, részben az izraeli hatóságok, részben pedig maguk a családok
– mondta Szijjártó.
A külügyminiszter azt mondta, hogy folyamatosan tartják a kapcsolatot az izraeli túszok kiszabadítására létrehozott munkacsoporttal, valamint az érintett családokkal is. A miniszter közölte: ennél több információt nem fognak kiadni egészen addig, amíg biztonságba nem tudják helyezni a túszoknak. „Őszintén reméljük, hogy az izraeli hatóságok, illetve a kiszabadításban szerepet vállaló szervezetek sikerrel tudnak járni” – mondta.