Újra lesz Costa Cafe
Három évvel a kivonulás után visszatérhet Magyarországra a Costa kávézólánc. A kávét forgalmazó Coca-Cola HBC Magyarország a Costa mellett a Caffé Vergnano termékeit is forgalmazza, amivel a hazai prémium kávépiac első három helyezettje közé került.
A Covd-járvány miatt három évvel ezelőtt bezárt Costa Cafe hálózat hamarosan újraindulhat – válaszolta lapunk kérdésére Békefi László, a Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezető igazgatója. Az időpont és a franchise partner neve még nem ismert, de a kávépiac felfutása miatt érdemesnek látszik újraépíteni a kávézólánc hálózatot.
A Costa mellett a Coca-Cola hazai cége forgalmazza a másik prémium brandet, a Caffe Vergnano-t is. A hazai kávépiacon a márka bevezetésének is köszönhetően tavaly 57 százalékkal növelte az értékesített kávé mennyiségét, a vállalat kávéértékesítésből származó bevétele pedig 50 százalékkal nőtt. A Coca-Cola HBC Magyarország prémium kávéi jelenleg az országban több mint 2400 kiskereskedelmi egységben és több mint 2200 vendéglátóhelyen érhetőek el. Ezen belül a Caffé Vergnano kávékat értékesítő vendéglátóhelyek száma meghaladja a 300-at, míg a kiskereskedelemben jelenleg 200 üzletben vásárolhatóak meg a márka kávékülönlegességei.
Az alapvetően üdítőitalok forgalmazásában érdekelt Coca Cola HBC Magyarország néhány év alatt a hazai kávépiacon a HoReCa szektorban és a prémium kávék kiskereskedelmi piacán is dobogós helyre került a vállalat – mondta el csütörtökön Békefi László ügyvezető igazgató Carolina Vergnano-val, a vezérigazgatójával közös sajtótájékoztatóján. A Coca-Cola HBC vállalatcsoport éppen két éve, 2021 októberében vásárolt 30 százalékos részesedést a családi tulajdonban lévő Casa del Caffè Vergnano vállalatban és 2022 januárjában az elsők között Magyarországon kezdte meg a Caffé Vergnano prémium olasz kávétermékek kizárólagos forgalmazását.
A prémium kávék piacán, ami összességében a kiskereskedelmi piac 9 százalékát teszi ki, a szemes és a kapszulás termékek a meghatározóak. Ezen a piacon a Coca-Cola HBC Magyarország a Caffé Vergnano bevezetésének is köszönhetően tavaly 57 százalékkal növelte az értékesített kávé mennyiségét, a kávé értékesítéséből származó bevétel pedig 50 százalékkal nőtt.
Békefi László, a Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezető igazgatója a sajtóeseményen kiemelte, hogy a kávépiacon is jellemző az áremelkedések miatti „lefelé vásárlás”, azonban a prémium szegmenseket (szemes kávé, kapszulás kávé), ahol a vállalat a kávéival jelen van ez kevésbé érinti: az árak emelkedése ellenére sem csökkent érdemben a fogyasztás. A prémium kávé szegmens fogyasztóközönsége számára az olyan tényezők, mint a minőség, az eredet, a kávézáshoz kapcsolódó élmények és a fenntarthatóság, továbbra is komoly megtartó erővel bírnak. Mint mondta, hosszabb távon arra számít, hogy a prémiumizáció továbbra is erős mozgatórugója lesz a kategóriának és a fogyasztók továbbra is hajlandóak prémium minőségű termékeket választani és így a legmagasabb minőségű szemes és kapszulás kávék iránti kereslet nem csökken.
Az ügyvezető igazgató hozzátette, a vállalat célja, hogy tovább erősítse a kávéportfolióját a hazai kiskereskedelmi és HoReCa piacokon, hogy a vállalatra ne csak üdítőitalgyártóként, hanem a kávépiac hazai szakértőjeként is tekintsenek a vevőpartnerek és a fogyasztók. A 2023-as célok közé tartozik, hogy a Coca-Cola HBC Magyarország 500 vendéglátóegységgel növelje a HoReCa jelenlétét és e cél 80 százalékát az év első 9 hónapjában már sikerült teljesíteni. Szintén idei cél a Costa Coffee értékesítés 8, és a Caffé Vergnano eladások 67 százalékos növelése, ami az eddigi eredmények alapján a tervek szerint halad.
A teljes magyar kávépiac csaknem 200 milliárd forintos, ezen belül a kiskereskedelmi kávépiacon a Nielsen legfrissebb adatai szerint az utóbbi egy évben összesen 17,8 ezer tonna szemes, őrölt, instant és kapszulás kávé fogyott, mintegy 86,3 milliárd forint értékben. Ez azt jelenti, hogy éves szinten 18 százalékkal nőtt a piacon a kávé értékesítésből származó bevétel, miközben 10 százalékkal csökkent az értékesített kávé mennyisége. Az összes kávészegmens közül csak a kapszulás kávék értékesített mennyisége nőtt az elmúlt időszakban.
A Nielsen nyári adatai szerint a magyarok 54 százaléka legalább egy kávét iszik naponta, a vevők 66 százaléka ragaszkodik a kedvenc márkájához, és a legfontosabb szempontnak a kávé ízét, minőségét és az árát tekinti. A legnagyobb mennyiségben továbbra is az őrölt kávét vásárolják a hazai piacon, a vizsgált időszakban mintegy 7,8 ezer tonnát értékesítettek a forgalmazók, 11 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A szemes kávé értékesített mennyisége is csökkent, de lényegesen kisebb mértékben, 3 százalékkal 3,7 ezer tonnára – míg a Nespresso kompatibilis kapszulás kávékból értékesített mennyiség nem csökkent, sőt 4 százalékkal 525 tonnára emelkedett.
(mfor.hu)