Mikor dönt Magyarország?

Kiszivárgott: heteken belül ratifikálják a törökök a svéd NATO-csatlakozást. A svéd kormány arra számít, hogy Törökország rövidesen megkezdi a svéd NATO-csatlakozás ratifikációs folyamatát, és heteken belül, november végéig, le is zárja azt – jelezte egy svéd kormányzati forrás a svéd Expressen lapnak.
Az orosz TASZSZ hírügynökség tudósítása szerint a svéd forrás úgy fogalmazott:
Arra számítunk, hogy Törökország hamarosan megkezdi Svédország csatlakozásának ratifikációs folyamatát, és néhány héten belül lezárul. Nincs okunk másra számítani.
A forrás szerint ezután a brüsszeli NATO-központban felvonják majd a svéd lobogót. Ez akkor történhet meg, ha addig a magyar parlamenten is végigmegy a ratifikáció. A svéd jelzés szerint ez november vége körülig szintén megtörténhet, igaz az Expressen értesülése csak a várható török parlamenti lépést tartalmazta.
A magyar kormány korábban rendszeresen azt hangsúlyozta: nem Magyarország lesz az utolsó NATO-tag, amely ratifikálja a svéd NATO-csatlakozást, tehát megelőzzük a törököket. A svédek ratifikálásával kapcsolatos kérvény már több, mint egy éve a magyar parlament asztalán van, de még nem vették napirendre az erről szóló tárgyalásokat, mert a török kormány, illetve parlament felőli reakciókat figyelték az összehangolt cselekvés jegyében.
Lényeges, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár október 24-én Stockholmba érkezik, ahol Ulf Kristersson miniszterelnökkel és Pal Jonson védelmi miniszterrel tárgyal.
(portfolio.hu)