Lopott csivavát pingált hajfestékkel
Ellopott a férfi egy csivavát, majd hajfestékkel befestette, hogy ne bukjon le, de nem jött be a trükk és lebukott.
Lopás miatt, gyorsított eljárásban állították bíróság elé a férfit, aki ellopott egy csivavát, majd hajfestékkel festette be, hogy ne találják meg az állatot – írta közleményében a Somogy megyei főügyészség. A bizarr eset még augusztusban történt, amikor a vádlott élettársát vitte egy ismerőséhez Barcshoz közeli falujukban. Amíg a nők az utcán beszélgettek, ő a kocsiban várt, ekkor vett észre egy csivavát, amely éppen kibújt az egyik ház kerítésén.
© Somogy Vármegyei Főügyészség
Előbb csak simogatni kezdte az ölebet, majd úgy döntött, megtartja, ezért gyorsan betette maga mellé a kocsiba, és élettársával együtt elhajtott. Az eb gazdája sejtette, mi történt, ezért másnap megjelent a vádlottnál, hogy számon kérje.
A férfi először tagadta, hogy nála lenne az állat, csakhogy a gazda nyüszítést hallott, és meg is találta az időközben fekete hajfestékkel befestett, később chipjével is azonosított kiskutyát.
A Barcsi Járásbíróság a vádlottat jogerősen próbára bocsátotta.
(police.hu és hvg.hu)