Gulyás Gergely helyretette az amerikai nagykövetet
Az amerikai és a német nagykövet kritikáira is reagált Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az atv.hu-nak. David Pressman és Julia Gross is keményen üzent az X-en, arra reagálva, hogy Orbán Viktor tárgyalt Vlagyimir Putyinnal Kínában.
Az amerikai nagykövet azt írta: „Magyarország vezetője egy olyan ember mellé állt, akinek az erői emberiség elleni bűncselekményekért felelősek Ukrajnában, és egyedül tette ezt a szövetségeseink között. Miközben Oroszország az ukrán civileket támadja, Magyarország az üzletért könyörög”.
Gulyás szerint az amerikai nagykövet illetéktelen a magyar külpolitika meghatározásában, mert az a magyar kormány feladata.
Ő inkább azt javasolja David Pressmannak, hogy „nézegesse” a Biden-Putyin találkozók képeit,
hiszen abból több is volt. Arra a felvetésre, hogy akkor még nem volt háború, a miniszter azzal válaszolt: a háború időszakában pedig kiemelten fontos, hogy a békéről beszéljünk.
Németország budapesti nagykövete, Julia Gross Kovács Zoltán kormányszóvivő bejegyzése alatt az X-en azt a kérdést tette fel: „Szóval – Putyinnak be kell fejeznie a háborúját Ukrajna ellen, véget kell vetnie a civilek bombázásának, az iskolák és kórházak elleni rakétatámadásoknak és a gyerekek elrablásának? Ez volt a szándék és a megbeszélés tárgya, ugye?”.
Gulyás azzal reagált, hogy a német nagykövetnek azt javasolta:
azokat a beszélgetéseket olvasgassa, amelyeket a saját kancellárja folytatott a háború kezdete, illetve kitörése óta az orosz elnökkel.
A miniszter szerint, ha Európa felelősen akar eljárni, akkor minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy Oroszországot az agresszió befejezésére rászorítsa.
„Ilyen értelemben a német nagykövet talán furcsa formában feltett kérdésére kielégítő választ tudunk adni, igen, ezért találkozott a magyar miniszterelnök az orosz elnökkel”.
(hvg.hu)