Elutasították Iványi Gáborék alkotmányjogi panaszát

Elutasították Iványi Gáborék alkotmányjogi panaszát

Elutasította az Ivány Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) alkotmányjogi panaszát az Alkotmánybíróság, írja a 24.hu. Iványiék azért éltek alkotmányjogi panasszal, mert a MET szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményfenntartóként nem kapott kiegészítő költségvetési támogatást a Magyar Államkincstártól, mivel a vonatkozó jogszabályban nem szerepeltek egyházként.

Pedig egy korábbi alkotmánybírósági határozat kimondta, hogy a MET nem veszítette el egyházi jogállását, a jogalkotó azonban nem módosította a működési támogatásra vonatkozó jogszabályokat. A magyar állam 2011-ben fosztotta meg egyházi státuszától a MET-et, amit 2013-ban kaptak vissza egy per végén. Az ítélet szerint az államnak visszamenőlegesen is ki kellett volna fizetnie azt a pénzt, amit a MET akkor kapott volna, ha megmarad az egyházi besorolása.

A MET korábban bírósági úton próbálta elérni, hogy hozzájussanak az igényelt támogatáshoz, de mivel a Fővárosi Törvényszék elutasította a keresetüket, a Kúria pedig be sem fogadta a felülvizsgálati kérelmüket, így az Alkotmánybírósághoz fordultak. Az AB szerint azért utasítottál el az alkotmányjogi panaszt, mert nem tett eleget több törvényi követelménynek.

Az Iványi Gábor-féle Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, illetve az Oltalom Karitatív Egyesület nemrég nehéz anyagi helyzetbe került. A napokban fizetési felszólítást kaptak, amely szerint ha nem rendezik a tartozásaikat, 63 intézményükben kikapcsolhatják a gázt és az áramot.

Iványiék állítása szerint az állam eddig 700 millió forint normatív támogatást és 71 millió forint 1 százalékos felajánlást vont el tőlük, amivel veszélybe sodorták 20 ezer rászoruló ellátását. A kialakult helyzet miatt határozatlan idejű tüntetést hirdettek a budapesti Dankó utcába.

2022 februárjában a NAV azzal vádolta meg az egyházat, hogy 3 milliárd forint járulékot nem fizettek be a dolgozóik után. Iványiék úgy reagáltak, hogy az állam ennek négyszeresét halmozta fel velük szemben, és az egyház elleni támadásról beszéltek. A MET és a kormány viszonya egyre rosszabb, az egyház Iványi szeptemberi kiáltványa szerint már alapnormatívát sem kap.

Emiatt határozatlan idejű tüntetést hirdettek a Dankó utcába Iványi Gáborék

Határozatlan idejű tüntetést hirdetett kedden délutántól a Dankó utcai központjába az Iványi Gábor által vezetett Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesültet – derül ki Facebook-posztjukból. Állításuk szerint az állam eddig 700 millió forint normatív támogatást és 71 millió forint 1 százalékos felajánlást vont el tőlük, amivel veszélybe sodorták a 20.000 általuk ellátott rászoruló kiszolgálását.

Iványiék pénteken fizetési felszólítást kaptak, amely szerint ha nem rendezik a tartozásaikat, 63 intézményükben kikapcsolhatják a gázt és az áramot. Szerintük nincs más választásuk, mint hogy határozatlan idejű demonstrációt indítsanak az intézményeik megvédéséért.

Az eseménysorozat címe „Adj egy órát az életedből!”, ennek megfelelően a velük szimpatizálókat arra kérik, hogy egy órát töltsenek náluk a tüntetésen. Ezen minden nap délután öt és hat között ismert közéleti személyiségek és művészek fognak fellépni és felszólalni.

Iványiéknak a MET egyházi státuszával kapcsolatos vitája van a kormánnyal. A MET-et 2011-ben fosztotta meg státuszától az állam az új egyházi törvénnyel. A MET később pert nyert a magyar állammal szemben, az ítélet szerint a magyar állam alkotmánysértő módon vette el az egyházi státuszt, és azt köteles visszaállítani. Eszerint tehát az államnak visszamenőlegesen is ki kellett volna fizetnie azt a pénzt, amit a MET akkor kapott volna, ha megmarad az egyházi besorolása.

2022 februárjában a NAV azzal vádolta meg az egyházat, hogy 3 milliárd forint járulékot nem fizettek be a dolgozóik után. Iványiék úgy reagáltak, hogy az állam ennek négyszeresét halmozta fel velük szemben, és az egyház elleni támadásról beszéltek. A MET és a kormány viszonya egyre rosszabb, az egyház Iványi szeptemberi kiáltványa szerint már alapnormatívát sem kap.

polkorrekt