A gyermekpornográfiával vádolt volt állami vezető előzetesben marad

A gyermekpornográfiával vádolt volt állami vezető előzetesben marad

Három hónappal meghosszabbították a gyermekpornográfiával gyanúsított volt állami vezető letartóztatását, így a karácsonyt és az újévet is rács mögött töltheti a Nemzeti Földügyi Központ volt vezetője. A bíróság meghosszabbította N. J. letartóztatását, aki a gyanú szerint a céges laptopján 397 gyermekpornó-felvételt tárolt.

Újabb 3 hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a volt állami vezetőnek az október 17-én lejáró letartóztatását, akit gyermekpornó-birtoklással gyanúsítanak. Az általa használt hivatali laptopon gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló 7 pornográf videót és 390 hasonló fényképet találtak – egy részük 12 évesnél fiatalabbakat ábrázolt.

A bíróság fenntartotta a gyanúsítottal szembeni kényszerintézkedést, és január 17-ig meghosszabbította a letartóztatását, de ez ellen lehet még fellebbezni – közölte a hvg.hu kérdésére a Fővárosi Főügyészség. A vádhatóság tájékoztatása szerint a nyomozási bíró az egyelőre nem végleges végzést a szökés, valamint a bizonyítás veszélyeztetése és a bűnismétlés megalapozott lehetőségére alapozva hozta meg.

Vagyis a karácsonyt és az újévet is rács mögött töltheti a 60 éves N. J., aki állítólag a kormányfő gimnáziumi osztálytársa volt.

2010-ben N. J. székesfehérvári szakközépiskolai tanárból lett a Fidesz választási győzelme után az állami földekkel gazdálkodó központi szerv előbb második, majd első számú vezetője, és legutóbbi munkahelye a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) volt, amelynek elnöki posztját töltötte be egészen július végéig, amikor a lehető legnagyobb titokban eltávolították.

A hvg.hu megírta, hogy a férfihez nem nemzetközi pedofilhálózat utáni nyomozás során, hanem magyarországi feljelentés alapján jutottak el a rendőrök, és szeptember 15-én reggel, az otthona előtt fogták el, majd vették őrizetbe. Másnap adott ki az ügyről közleményt az ügyészség, egy napra rá pedig a bíróság elrendelte a letartóztatását – először 30 napra, most ezt hosszabbították meg.

A bíróság korábbi közlése szerint „a terhelt vallomása alapján úgy tűnik, nem egyszeri, elszigetelt eseményről van szó”, és a hvg.hu is úgy értesült a férfi környezetéből, hogy „évek óta ismert volt ez a probléma”. Eddig N. J. nem ismerte be a bűnösségét, de akár 5-10 év börtönbüntetést is kaphat az amúgy büntetlen előéletű, családos, és munkanélküliként is átlag feletti életszínvonalon élő férfi.

A bizonyítottság esetén várható 5-10 éves büntetési tétel persze nem kőbe vésett, hiszen sokan emlékeznek Kaleta Gábor diplomata ügyére.

A perui nagykövet számítógépén 2019 tavaszán több mint 19 ezer, kiskorúakról készített pornográf felvételt foglaltak le. Titokban hozták haza, majd végül enyhe büntetéssel megúszta: egy év felfüggesztett börtönnel, és 540 ezer forint pénzbüntetéssel.

(hvg.hu nyomán)

polkorrekt