Home-office a drogdílernél
Milyen a home office egy dílernél? Hát házi őrizete alatt is árulja a drogot!
Az ügyészség vádat emelt több ember ellen, akik országszerte kereskedtek kábítószerrel.
Egyikük még home office-ból “dolgozott” dílerként, amikor házi őrizetben volt ugyanilyen bűncselekmény miatt.
Több kábítószer-kereskedő ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség. Egyikük egy 47 éves férfi, aki részben ebből a tevékenységből finanszírozta a maga és családja megélhetését. Dílerkedett a vádemeléssel érintett másik, 52 éves férfi is – még akkor is, amikor éppen házi őrizet hatálya alatt állt Pest megyei otthonában, mivel kábítószer-kereskedelem miatt már büntetőeljárás folyt ellene.
Az 52 éves férfi 2017 őszén megbízta barátját, hogy segítsen neki nagyobb mennyiségű kokaint vásárolni. A barát egy hódmezővásárhelyi díleren keresztül rendelte meg az árut a mostani vádemeléssel érintett 47 éves férfitól. A hódmezővásárhelyi férfi 2017 októberétől 2018 januárjáig a 47 éves vádlottól vásárolta Szegeden a kokaint.
A hódmezővásárhelyi férfi azonban az említett 52 éves férfi megbízottjának továbbadásra vásárolt anyagot rendszeresen “lefölözte”: kivett egy-egy adagot, és azt koffeinnel pótolta, majd a baráton keresztül a házi őrizetben lévő 52 éves férfinak adta tovább – rendszerint Budakalászon – összesen 21 ezer euróért.
2018 elején a hódmezővásárhelyi férfi éppen kokaint vitt Budakalászra, amikor elfogták a rendőrök, emiatt pedig egy másik eljárásban már 5 év börtönre ítélték. Az ügyészség most a terjesztési lánc további 3 résztvevőjénél jutott el a vádemelésig, és fegyházbüntetést, pénzbüntetést, valamint – a más ügyben kiszabott 7 éves büntetését töltő 47 éves férfival szemben – vagyonelkobzást javasol.
A nyitóképen a 47 éves hódmezővásárhelyi férfi 2018-as elfogásakor megtalált kokakin
(hvg.hu)