Bombariadó volt tegnap a Louvre-ban

Bombariadó volt tegnap a Louvre-ban

Bombariadó miatt kiürítették Louvre-t tegnap délután. Franciaországban a pénteki késelés miatt a legmagasabb szintű terrorkészültséget vezették be.

A nagy látogatottságú múzeum az írta Twitter (X) oldalán, hogy „Azok, akik szombatra foglaltak jegyet, visszakapják az árát”, mivel az épület átvizsgálása sokáig tartott.

Néhány órával a Louvre kiürítése után a francia rendőrség evakuált egy másik népszerű turisztikai célpontot, a Versailles-i kastélyt is, szintén bombariadó miatt, és a lyoni pályaudvaron is bombariadó van.

Pénteken a legmagasabb szintű terrorkészültséget vezették be Franciaországban, miután egy arras-i gimnáziumban egy iszlamista halálra késelt egy tanárnőt és másik két embert megsebesített, az egyikük állapota életveszélyes. Elisabeth Borne miniszterelnök úgy döntött, hogy a merényleti szükséghelyzet szintjére emeli a Vigipirate nevű terrorellenes készültséget – közölték azután, hogy biztonsági tanácskozást tartottak az Élysée-palotában Emmanuel Macron köztársasági elnök, a miniszterelnök és a kormány több tagja részvételével.

A merényleti szükséghelyzetet közvetlenül egy merénylet után, illetve akkor vezethetik be, ha egy azonosított terrorszervezet, amelynek a tartózkodási helyét nem ismerik, akcióba lép. Gérard Darmanin belügyminiszter a TF1 televízióban az Izrael és a Hamász közötti gázai övezeti háborúra utalva kijelentette, hogy a rendelkezésre álló információk szerint kétségkívül összefüggés van a közel-keleti események és a merénylet között. A rendőrség őrizetbe vette az elkövetőt, egy húszas éveiben járó csecsen férfit. Később további hét embert állítottak elő, közöttük az elkövető öccsét.

(mti)

polkorrekt