Újabb betiltott tüntetés

Újabb betiltott tüntetés

Péntekre szerveztek a Hamász tömegtüntetésre való felhívásához csatlakozva a külügy elé palesztinpárti tüntetést, de a BRFK azóta újabb bejelentést kapott egy szombatra szerveződő gyűlésről.

Az eseményt október 14-én szombaton, az V. kerületben akarták megtartani. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a gyülekezési jogról szóló törvény alapján megtiltotta a gyűlés megtartását, mert az közbékét, és a jelenlévők biztonságát veszélyeztetné.

Orbán Viktor péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában azt közölte: „Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni”.

A miniszterelnök ezt nem sokkal azután mondta, hogy a BRFK a pénteki tüntetést betiltotta. Világszerte támogatták a palesztinokat szimpátiatüntetéseken, Londonban, Berlinben, Párizsban, New Yorkban és San Franciscóban is.

A rendőrség a szombatra szervezett gyűlést is ugyanazzal az indokkal tiltotta be, mint a péntekit, miszerint a Hamász terroristacsoport felhívására szerveződtek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a betiltott gyűlésen történő részvétel szankciót von maga után. Akik mégis elmennének tüntetni, azok ellen a rendőrök intézkedni fognak.

polkorrekt