Újabb 65 magyart hoztak ki Izraelből

Újabb 65 magyart hoztak ki Izraelből

Egy Ciprusra tartó hajón újabb 65 magyart mentettek ki  Izraelből

Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentése szerint csütörtökön újabb 65 magyar állampolgárt, köztük 18 gyereket sikerült kimenteni Izraelből egy Ciprusra tartó hajó fedélzetén. A külügyminiszter elmondta, a hajó már elhagyta az izraeli felségvizeket, a kikötés után pedig az ottani nagykövetség munkatársai várják majd az azon utazó magyarokat, akiket különgéppel hoznak majd haza, várhatóan valamikor holnap a késői órákban.

A külügyminiszter grúziai bejelentkezéséből kiderült, hogy a hajóra kétszáz jegyet sikerült szerezniük, ezeket ajánlották fel az Izraelben tartózkodó több mint kétszáz magyar számára, közülük pedig végül hatvanöten éltek ezzel a lehetőséggel. Azok egy részének a kimentését is tervezik már, akik nem éltek vele, mint elhangzott, egy meghatározott számú állampolgár hamarosan üzenetet fog kapni egy másik evakuációs műveletről.

Szijjártó hangsúlyozta, hogy ebben a megadott paramétereknek és koordinátáknak megfelelően vegyenek részt, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy ha ebből bármi nyilvánosságra kerül idő előtt, az veszélyeztetheti az emberek épségét és életét. Emiatt mindenkit arra kért, hogy az akcióról ne osszon meg semmit olyanokkal, akik nem vesznek részt benne, és hozzátette, hogy amint biztonságos helyen lesznek, az evakuációs műveletről be fognak számolni. A cél továbbra is az, hogy minden magyart hazahozzanak – mondta a külügyminiszter.

(telex.hu, facebook)

polkorrekt