A francia rendőrség könnygázt és vízágyút vetett be Párizsban csütörtökön, hogy feloszlasson egy palesztinokat támogató, betiltott gyűlést.
Gérald Darmanin belügyminiszter csütörtökön azt közölte, hogy a Hamász szombati támadása és az izraeli válaszlépés óta Franciaországban „több mint száz antiszemita incidenst” észleltek, amelyek kapcsán 41 embert őrizetbe vettek. A mintegy ötszáz zsidó vallási helyet és oktatási intézményt jelenleg 10 ezer rendfenntartó védi, írja az MTI.
Franciaországban él Európa legnagyobb muszlim és zsidó közössége is, Emmanuel Macron államfő arra szólította fel a franciákat, hogy maradjanak egységesek és tartózkodjanak attól hogy hazahozzák az Izrael és a Hamász közti konfliktust.
Párizsban két, csütörtökre tervezett palesztinbarát tüntetést már előre betiltottak a közrendre hivatkozva, majd a belügyminiszter utasította a prefektusokat, hogy országszerte tiltsanak be minden palesztinbarát tüntetést. Ennek ellenére több száz palesztinbarát tüntető gyűlt össze Párizs központjában csütörtök délután.
A tüntetők azt skandálták, hogy „Izrael gyilkos” és „Macron cinkos”. Az államfő korábban határozottan elítélte a Hamász által elkövetett terrortámadásokat, és megerősítette teljes támogatását Izrael iránt. A francia rendőrség könnygázt és vízágyút vetett be, hogy feloszlassa a betiltott gyűlést.
Péntek, a „harag napja”
A Hamász az egész muszlim világban tüntetésekre szólított fel a palesztinok támogatására. Péntek délutánra Budapestre is szerveztek tüntetést a külügyminisztérium épülete elé, amit Orbán Viktor felszólítására a rendőrség betiltott.
A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet fegyveresei múlt szombaton meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek a zsidó állam déli részébe, és több mint 1300 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, és körülbelül 150 embert elraboltak, túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen elindított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már meghaladta az 1500-at, a sebesülteké pedig a 6000-et.
PARIS, FRANCE – OCTOBER 12: A demonstrator holds the Palestinian flag during a pro-Palestinian rally at the Republique Square in Paris, France on October 12, 2023. (Photo by Ibrahim Ezzat/Anadolu via Getty Images)
PARIS, FRANCE – 2023/10/12: A man with a Palestine flag seen passing by a police officer during the pro-Palestinian protest. Despite French Minister of the Interior, Gérald Darmanin, banning all pro-Palestinian protests in France, several hundred people still gathered at Place de la Republique in Paris to demonstrate support for Palestine. The police tried to stop the protest and disperse the crowd using tear gas and water cannons. (Photo by Telmo Pinto/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)
PARIS, FRANCE – OCTOBER 12: Pro-Palestine supporters gather on the Place de République on October 12, 2023 in Paris, France. On October 7, the Palestinian militant group Hamas launched the largest surprise attack from Gaza in a generation, sending thousands of missiles and an unknown number of fighters by land, who shot and kidnapped Israelis in communities near the Gaza border. The attack prompted retaliatory strikes on Gaza and a declaration of war by the Israeli prime minister. (Photo by Remon Haazen/Getty Images)
PARIS, FRANCE – 2023/10/12: Pro-Palestinian demonstrators hold flags during the protest at Place de Republique. Despite French Minister of the Interior, Gérald Darmanin, banning all pro-Palestinian protests in France, several hundred people still gathered at Place de la Republique in Paris to demonstrate support for Palestine. The police tried to stop the protest and disperse the crowd using tear gas and water cannons. (Photo by Telmo Pinto/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)
PARIS, FRANCE – OCTOBER 12: Police push pro-Palestine supporters back after a planned demonstration was deemed illegal by French police due to security concerns on October 12, 2023 in Paris, France. On October 7, the Palestinian militant group Hamas launched the largest surprise attack from Gaza in a generation, sending thousands of missiles and an unknown number of fighters by land, who shot and kidnapped Israelis in communities near the Gaza border. The attack prompted retaliatory strikes on Gaza and a declaration of war by the Israeli prime minister. (Photo by Remon Haazen/Getty Images)
PARIS, FRANCE – 2023/10/12: People seen running from tear gas launched by the police during the pro-Palestinian protest. Despite French Minister of the Interior, Gérald Darmanin, banning all pro-Palestinian protests in France, several hundred people still gathered at Place de la Republique in Paris to demonstrate support for Palestine. The police tried to stop the protest and disperse the crowd using tear gas and water cannons. (Photo by Telmo Pinto/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)
PARIS, FRANCE – OCTOBER 12: French riot police uses tear gas to disperse demonstrators during a pro-Palestinian rally at the Republique Square in Paris, France on October 12, 2023. (Photo by Ibrahim Ezzat/Anadolu via Getty Images)
A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon cookie-kat használunk. Oldalunk használatával, Ön elfogadja a sütiket és az adatvédelmit irányelveket!OKAdatvédelmi irányelvek