Káosz a patológián

Káosz a patológián

Teljes volt a káosz a Péterfy kórház patológiáján, ahol két azonosítatlan holttestet találtak

Az ügyben lezárult a belső vizsgálat és a belügy is ellenőrzött. A belső vizsgálat során kiderült, hogy hiányosak a patológiai osztály működésére vonatkozó előírások, az elhunytakat egy „kézzel vezetett, bizonytalan adatokat tartalmazó naplóban” regisztrálták, a holttestek beérkezésének és elszállításának dátumát nem tüntették fel, a boncolások ütemezetlenül történtek, a boncterem tisztasága pedig nem felelt meg az egészségügyi követelményeknek.

Az intézmény azért mérte fel a patológiai osztály működésének részleteit, mert augusztus végén ott két, méltatlan körülmények között tárolt és nem nyilvántartott holttestet és testrészeket találtak, miután távozott a kórház boncmestere és boncsegédje.

Az ügyben büntetőeljárás is indult, amely során a rendőrség azonosította az elhunytakat és megállapította, hogy a testrészeket vélhetően engedély nélküli egészségügyi kutatásokhoz gyűjtötte a volt boncmester.

A belső vizsgálat a fentiek mellett megállapította azt is, hogy a kórház korábbi vezetése előtt a halottkezeléssel kapcsolatos problémák ismertek voltak, azonban azok kiküszöbölésére intézkedést nem tettek. A teljes dokumentációt megküldték a Nemzeti Nyomozó Irodának.

Egyidőben azzal, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság közleménye megjelent az MTI-n,  a Belügyminisztérium tájékoztatást adott ki a témában. Eszerint Pintér Sándor szeptember elején „elrendelte az állami egészségügyi ellátó rendszerben a patológiai feladatokat ellátó osztályok ellenőrzését”, amely során többek között az adminisztrációt, a higiénés szabályokat, valamint a halottkezelésre vonatkozó előírások betartását vizsgálták. A Belügyminisztérium megbízásából végzett ellenőrzések azonban „intézkedést igénylő hiányosságot nem tártak fel”.

polkorrekt