A körbezárt Gáza 2 millió ember csapdája

A körbezárt Gáza 2 millió ember csapdája

Az izraeli hadsereg kedden reggel közölte, hogy teljesen ellenőrzése alá vonta a Gázai övezet határát. Mindeközben Izrael és Libanon határára is több tízezer katona érkezett, az izraeliek menekülésre szólították fel a palesztin lakosságot, de nem tudni, hogy hol lehet elhagyni a területet. Az ENSZ mérsékletre intett, az Európai Bizottság magyar biztosa miatt az EU kommunikációs zavarba keveredett, és kiderült, hogy egy szomszédos ország több állampolgára is a Hamász fogságába esett. Összefoglaló az izraeli–palesztin konfliktus fejleményeiből.

Szombat óta háború dúl Izraelben. A fontosabb keddi hajnali eseményekről egy másik összefoglalóban számoltunk be. Azóta az izraeli hadsereg közölte, hogy sikerült visszaállítaniuk az ellenőrzést a Gázai övezet határánál. Richard Hecht alezredes óvatosan még csak azt közölte a CNN szerint, hogy „többé-kevésbé” a teljes határkerítést irányításuk alá vonták, és hogy a következő órákban reményeik szerint tényleg az egészet ellenőrizni fogják.

Megjegyezte azt is, hogy ennek ellenére izraeli területen továbbra is lehetnek terroristák, és még az éjjel is lövöldözések voltak két kibucnál, Szaádnál és Kisszufimnél. Beszámolt végül arról is, hogy az evakuációs műveletek kis híján véget értek a Gázai övezet menti településeken.

Az is kiderült, hogy kedd reggel az izraeli hadsereg egy terrorista sejtre csapott le a Gázai övezettől nem messze egy tengerparton. Erről a csapásról – amelyet az izraeli különleges műveleti egység, a Maglan hajtott végre egy helikopterrel – egy videót is közzétett a hadsereg.

Felszólították a gázai lakosságot, hogy meneküljenek Egyiptomba – majd kiderült, hogy nem lehet

Arról már a Reuters számolt be, hogy Richard Hecht újságíróknak nyilatkozva azt közölte kedd reggel, hogy a – körülbelül 2,3 millió lakossal rendelkező – Gázai övezetből a palesztin civil lakosság egyiptomi irányban, a rafahi határátkelőnél még elmenekülhet, mert az nyitva van.

Később kiderült, hogy ez a határátkelő egyáltalán nincs már nyitva.

Utóbb az izraeli hadsereg sajtója igazította helyre Hecht közlését. „Pontosítás: a rafahi határátkelő nyitva volt tegnap, de most zárva van” – közölték a Reuters szerint.

A hírügynökség azt írta, hogy hétfő este egyiptomi tisztviselők és szemtanúk jelezték, hogy leállt a forgalom amiatt, hogy csapások történtek az átkelőtől nem messze a gázai oldalon. A The Times of Israel szerint később részlegesen megnyitották ugyan az átkelőt, de egyedül azok a palesztinok juthattak ki, akik erre korábban engedélyt kaptak az egyiptomi kormányzattól (vagyis megbizonyosodtak arról, hogy nem terroristák).

Vagyis egyelőre nem tudni, hogy hol menekülhet el Gázából a polgári lakosság. A helyzetet nehezíti az is, hogy hétfőn egyiptomi tisztviselők tiltakoztak amiatt, hogy Izrael a gázai civileket hozzájuk küldené át.

Az izraeliek ismét bombázták az átkelőt, amit le is zártak

Kedden késő délelőtt újabb csapás érte az átkelőt. A Mada Masr egyiptomi hírportálnak egy szemtanú beszélt erről, aki azt mondta: most is ugyanott, a határátkelő kapujánál csapódott be a lövedék, mint hétfőn, és így senkit sem tudnak átengedni.

A Washington Post is megerősítette, hogy csapás történt a határátkelőnél. A The Times of Israel azt írta, hogy a csapás előtt mindössze néhány perccel figyelmeztették a határátkelőnél dolgozó gázai tisztviselőket a bombázásra.

Mindeközben a Hamász Beerseba városát lőtte kedden napközben, utóbb fel is vállalták az akciót. A városban több robbanást is halottak, amelyből arra lehet következtetni, hogy támadórakéták csapódtak be vagy fogta el őket a légvédelem, de károkról/sérültekről egyelőre nincs hír.

Vörös jelzés Gázában, megfosztották a lakosokat a víztől és áramtól

A Gázai övezetben reggel óta állandóan vörös jelzéssel figyelmeztet az izraeli hadsereg arra, hogy bármikor légicsapás történhet. Daniel Hagari izraeli ellentengernagy közölte az Ynet izraeli hírportál szerint, hogy a légierő és flotta teljesen ellenőrzés alá vonta a Gázai övezetet és folyamatosan csapásokat hajtanak végre. Ő is azt mondta, hogy a hadsereg most már irányítja a gázai határt és a terroristák nem tudnak többé átjutni.


Fotó: Ronen Zvulun / Reuters

Mindeközben Izrael Katz energiaügyi miniszter hajnalban közölte, hogy az áram- és üzemanyag-szállítás után most már vizet sem szállítanak Gázába.

Ennek vége. Ha kifogynak az üzemanyagból, akkor az elektromosság napokon belül, a kutak pedig heteken belül leállhatnak. Ez történik egy olyan nemzettel, amely gyilkosokból, gyerekgyilkosokból áll

– mondta Katz az Ynet szerint.

Figyelmeztették a Hamászt a túszok miatt, a terrorszervezet válaszolt

A CNN szerint Richard Hecht arra is figyelmeztette a Hamászt, hogy nem járnak jól, ha kivégzik azt a 100-150 túszt, akik a Gázai övezetben lehetnek jelenleg.

Ha valamelyik nagymamát vagy az egyik csecsemőt, gyermeket bántják, akkor azzal nem javítanak a helyzetükön, és ezt ők is tudják.

Azt is közölte, hogy néhány légicsapás előtt figyelmeztető lövést adtak le vagy figyelmeztetést küldtek ki a közösségi médiában. A kérdésre, hogy az izraeli hadsereg most különbséget tesz-e civil, kormányzati és katonai célpontok közt, azt válaszolta, hogy nem lehet.

Az épületekben, ahol az emberek élnek, lehet például egy fegyverraktár […] vagy az is lehet, hogy ott él a Hamász egyik fejese.

Mindeközben a Hamász közölte: nem tárgyalnak a túszokról a háború végéig. Iszmail Haníje, a terrorszervezet vezetője az MTI szerint bejelentette, hogy amíg a harcok zajlanak, addig nem tárgyalnak a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok sorsáról.

Egyértelművé tettük a minket az izraeli foglyokkal kapcsolatban megkereső feleknek, hogy a háború végéig nem fogunk tárgyalni erről a kérdésről.

Az ENSZ szerint mindkét fél nemzetközi jogot sért

A nemzetközi jog szerint tilos minden olyan ostromzár, amely a polgári lakosságot veszélyezteti, és a nemzetközi jog tiltja a túszejtést is – szögezte le kedden az ENSZ emberi jogi főbiztosa a Hamász által elkövetett „borzasztó mészárlásokkal” és az izraeli válaszlépésekkel összefüggésben.

Volker Türk felhívta a figyelmet arra, hogy a Gázai övezetben polgári létesítményeket, köztük iskolákat is támadás ért, és civil áldozatokról is tudni lehet. „Minden, a civil lakosság szabad mozgását és az áruforgalmat korlátozó, blokád kialakítását célzó döntést alá kell támasztani katonai indokokkal, máskülönben kollektív büntetésről van szó” – jelentette ki (ugyanerről a Human Rights Watch nevű jogvédő szervezet is beszélt korábban, arról előző cikkünkben írtunk).

A főbiztos mély megdöbbenésének és felháborodásának adott hangot „a palesztin fegyveres csoportok tagjai által elkövetett borzasztó mészárlásokkal” kapcsolatban is, és felszólította e csoportokat, engedjék el foglyaikat, mégpedig azonnal és feltétel nélkül. „A nemzetközi jog a túszejtést is tiltja” – figyelmeztetett. Közleményében Volker Türk egyúttal felszólította a világ országait, „tegyenek meg mindent a feszültség csökkentésére Izraelben és a megszállt területeken”.

Legalább 770 palesztin meghalt Gázában, az izraeliek szerint 1500 terroristát öltek meg

A palesztin egészségügyi minisztérium szerint legalább 770 ember halt meg és közel 4000-en megsebesültek a Gázai övezetben. A halottak közt minimum 143 kiskorú és 105 nő volt.

Izraeli oldalon legalább 900 civil és katonai halottról (közülük 123-an voltak katonák), valamint 2600 sebesültről számoltak be legutóbb. Ezenkívül az izraeli hadsereg azt közölte kedd reggel, hogy mintegy 1500 terroristát megölhettek szombat reggel óta a Gázai övezeten kívül (e számot más forrásból egyelőre nem lehet megerősíteni).

Mindezeket összegezve jelenleg 3000 körül lehet a halálos áldozatok száma.

Mindeközben az ENSZ segélyezési hivatala, az UNRA közölte, 187 ezer palesztinnak el kellett hagynia az otthonát a csapások miatt.

108 halottat találtak egy kibucban, elkezdték beengedni a külföldi újságírókat

Több mint száz holttestet találtak a Gázai övezet határvidékénél lévő Beri kibucban – jelentette az izraeli mentőszolgálat az MTI szerint.

„Házról házra jártak, bementek az óvóhelyekre, elrabolták vagy megölték az embereket. Vagy mindenkit megöltek. Vagy elvitték a gyerekeket és megölték a szülőket, vagy fordítva” – idézte fel az Ynetnek nyilatkozva az elmúlt napokban történt iszlamista támadásokat a 70 éves Dani Fux, aki a háza padlásán bujkált.

„Reggel 6.30-kor egy őrült rakétazáporral kezdődött. Pokoli volt a zaj. Először azt hittem, hogy a légierő bombázza Gázát. Fokozatosan rájöttem, hogy valami más történik, valami nagyszabású. Alig fél óra múlva lövéseket kezdtünk hallani a kibucban. A terroristák motorkerékpárokon és furgonokon érkeztek, nehéz géppuskával a járművek tetején.

Később azt mesélte az egyik izraeli katonatiszt, hogy kilencvenen voltak. Amikor a kapuhoz értek, megölték az itteni biztonsági vezetőt és felrobbantottak egy autót. Négyen-öten voltak kilencvennel szemben. Bátran küzdöttek, de esélyük sem volt. Hirtelen csend lett. Kilenc óra körül körülbelül húsz katona érkezett egy helikopterrel. Hamarosan felmorzsolódtak, és attól kezdve csak arab beszédet hallottunk

– idézte fel Dani Fux. Beri kibuc Izrael egyik legsikeresebb kibuca volt, ahol az erős közösség virágzó gazdasággal társult, de Fux szerint a kibuc megszűnik a mostani támadás miatt.

Mindeközben a The Times of Israel azt írta, hogy az izraeli hadsereg elkezdte odaengedni a külföldi sajtó képviselőit a tömeggyilkosságok helyszíneire.

A közösségi médiában megjelent felvételek szerint Kfar Aza kibucban több tucat riportert kísértek a hadsereg katonái, viszont az izraeli sajtót még nem engedték oda.

Több tízezer izraeli katona érkezett a libanoni határra

Izrael reagált arra is, hogy – mint korábbi cikkünkben írtuk – kedd reggel lövöldözés volt a libanoni határon, amelyben legalább egy izraeli katonatiszt meghalt. A CNN-nek a hadsereg szóvivője, Jonathan Conricus alezredes közölte, hogy jelentősen megerősítették a védelmet a libanoni határnál.

A helyzet volatilis. Állandó készültségben vagyunk. Több tízezer katonát vezényeltünk a határra – tartalékosokat és reguláris egységeket egyaránt – a Hezbollah támadására készülve

– mondta, hozzátéve: erős jelzést küldtek a libanoni fegyveres szervezetnek, hogy nem járnak jól a támadással és az utóbbi néhány órában nyugodt volt a helyzet. „Reménykedjünk abban, hogy így is marad” – jegyezte meg végül.

További 360 ezer főt behívhatnak, fegyvert kap a polgári lakosság is

Mindeközben az Ynet hírportálja arról is írt, hogy az izraeli hadsereg további 360 ezer tartalékos behívását hagyta jóvá az izraeli kormányzat. Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter azt is közölte, hogy állandóan fegyvereket osztanak az ország határai közelében, készenlétben állomásozó katonai egységeknek (a helyi tisztviselők közt azonban volt, aki arra panaszkodott, hogy hiába kérnek, nem kapnak fegyvert).

Izraeli katonák a gázai övezetben; Fotó: Ronen Zvulun / Reuters

A hadsereg a helyzetet azonnali beszerzésekkel próbálja orvosolni. Legutóbb 10 ezer újabb lőfegyverre adtak le megrendelést az Ynet szerint, amelyet a polgári biztonsági szolgálatok fognak kapni, és amelyekből 4000-hez gyorsított eljárásban jutnak hozzá. A fegyvereket a határ közeli, valamint etnikailag vegyes népességű településeken fogják kiosztani várhatóan.

Ben Gvir belügyminiszter Simon Lavi volt izraeli rendőrfőnököt a polgári lakosság felfegyverzéséért és az ehhez kapcsolódó fegyvereket beszerzéséért felelős tisztviselővé nevezte ki. Továbbá az izraeli hadsereg egy külön segélyhívót is nyitott a WhatsAppon, ahol a tartalékosok jelezhetik azt, ha valahol valamiből (felszerelés, élelem stb.) hiány van.

Repülővel hazavitték még a tartalékos katonákat is

Az MTI beszámolója szerint a helyi média azt is jelentette, hogy Izrael több száz, külföldön tartózkodó izraeli tartalékos katonát szállított légi úton az országba az elmúlt napon, hogy harcolni tudjanak a Gázai övezetben a Hamász terrorcsoport elleni háborúban.

Értük a hadsereg „Rinocérosz” és „Sámson” típusú teherszállító repülőgépei mentek el Európa különböző országaiba. A műveletet a külügyminisztériummal egyeztetve hajtották végre – közölte az izraeli hadsereg.

Egy Thaiföldről érkező repülőgépen legkevesebb harmincan ülőhelyek nélkül utaztak:

A BEVONULNI KÉSZÜLŐ KATONÁK A VÉCÉKBEN, A LEGÉNYSÉGI PIHENŐSZOBÁKBAN ÉS A REPÜLŐGÉP PADLÓJÁN elhelyezkedve JUTOTTAK EL IZRAELBE azon a járaton.

Az is kiderült, hogy az izraeli rendőrség már negyvenegy olyan elesett rendőrt gyászol, akik a gázai határ melletti megtámadott településeken a frontvonalban harcoltak a terroristákkal, gyakran megfelelő fegyverek nélkül, a katonai kommandós egységek megérkezéséig. Izraeli egyik legnagyobb élelmiszerlánca, a Suferszal pedig bejelentette az egyszerre megvásárolható mennyiség korlátozását alapélelmekből, miután az utóbbi napokban sokan megrohanták a boltokat, és alapvető cikkekből is kifogytak sok helyen.

A Hamász vezetője elmondta: még őket is váratlanul érte Izrael összeomlása

Az Izrael ellen indított akcióról csak a Hamász maroknyi parancsnoka tudott, sem Irán, sem a libanoni Hezbollah nem vett részt benne, de „csatlakoznak a harchoz, ha Gáza ellen népirtó háború indul” – ezt mondta Ali Barake, a Hamász legfelsőbb vezetésének a libanoni Bejrútban élő egyik tagja az MTI beszámolója szerint.

Szombaton a Hamász egy nagyszabású műveletet indított Izrael ellen, amelynek ezres nagyságrendben lehetnek halálos áldozatai mostanra. Legutóbb ebben a cikkben foglaltuk össze a fejleményeket.

Ali Barak az Associated Press amerikai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: a szombati műveletet mintegy féltucatnyi Hamász-vezető tervezte, és még a szervezet legszorosabb szövetségeseit sem tájékoztatták arról, hogy mi készül. Tagadta, hogy Irán részt vett volna a tervezésben vagy előzetesen jóváhagyta volna az akciót (Izrael már a kezdetek óta ezt állítja, és nemrég erről írt a The Wall Street Journal is).

John Kirby, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője úgy nyilatkozott, hogy bár „bizonyos fokú összejátszás” van Irán és a Hamász között, Washingtonnak nincs bizonyítéka arra, hogy Irán közvetlenül részt vett volna az Izrael elleni akció tervezésében, kivitelezésében vagy végrehajtásában. Valamivel később Charles Q. Brown amerikai vezérkari főnök óva intette Iránt, hogy ne avatkozzon be a konfliktusba.

Barake tagadta azt is, hogy a művelet céljai között szerepelt volna az izraeli–szaúdi békemegállapodás meggátolása (ez szintén felvetődött a támadás lehetséges indokaként). Azt állította, hogy az akciót több mint egy éven át készítették elő, és azért követték el a támadást, mert az izraeli kormány tagjai „provokatív” látogatásokat tettek muszlim szent helyeken és egyre fokozták a nyomást a fogva tartott palesztinokon,

EMELLETT PEDIG ÚGY TUDJÁK, HOGY A HAMÁSZ VEZETŐINEK LIKVIDÁLÁSÁRA KÉSZÜLTEK.

A Hamász-vezető elmondása szerint őket is meglepte az, hogy mit sikerült végrehajtaniuk az Al-Aksza vihar névre keresztelt műveletben. Mint mondta, arra számítottak, hogy Izrael visszaveri vagy jelentősen akadályozza a Hamász fegyvereseinek akcióit.

Minket is meglepett ez a nagy összeomlás. Arra készültünk, hogy elfoglalunk ezt-azt, ejtünk néhány foglyot és később kicseréljük őket. De ez a hadsereg papírtigris volt.

Barake szerint a Hamász 40 ezer harcossal rendelkezik, akik közül eddig csak mintegy kétezren vettek részt a harcokban. Leszögezte, hogy az iszlamista szervezet készen áll egy elhúzódó konfliktusra is. Kitért arra is, hogy a túszokat arra akarják felhasználni, hogy elérjék az izraeli börtönökben fogva tartott összes arab elengedését és az Egyesült Államokban a szervezet támogatása miatt elítéltek szabadon bocsátását is.

Kettős mércére panaszkodnak, világszerte demonstrációkra készülnek

Mindeközben a Hamász elítélte azt az amerikai–brit–német–francia–olasz ötoldalú nyilatkozatot, amelyet ezen államok Izraelt támogatva adtak ki. Izzat al-Rishq, a szervezet politikai irodájának tagja azt írta, a The Times of Israel szerint ezek az országok kettős mércét alkalmaznak, elfogultak „a cionista megszállással” szemben, és arra biztatják az országot, hogy folytassa a palesztinok elleni bűncselekményeket.

A szervezet ezenkívül egy felhívást is közzétett, amelyben Ciszjordániában, Jeruzsálemben és az arab–muszlim világ minden pontján demonstrációra szólította fel az embereket pénteken. Továbbá arra szólították fel a Ciszjordániában élő fiatal palesztinokat, hogy ők is ragadjanak fegyvert, szerveződjenek tömegbe, és csapjanak össze az izraeli telepesekkel, katonákkal.

Kommunikációs zavar az EU-ban: a magyar biztos rosszul fogalmazott?

Mi is írtunk róla a minap, hogy Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosa még hétfőn közölte a Twitterén azt, hogy azonnali hatállyal felfüggesztenek mindenféle segélyt, amelyet az unió palesztinoknak adott.

 

A CNN szerint azóta az Európai Bizottság közzétett egy helyreigazítást Várhelyi kijelentésével kapcsolatban. Ebben a közleményben azt írták, hogy az EU „azonnali hatállyal felülvizsgálja a palesztinoknak adott támogatásokat, de ez a felülvizsgálat nem terjed ki az Unió Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága (ECHO) által menedzselt programokra.

Mint hangsúlyozták, a felülvizsgálat célja az, hogy meggyőződjenek arról, hogy terrorista szervezetek még közvetlenül, áttételesen sem kaphatnak támogatást az Izrael elleni csapásokhoz. A humanitárius segélyek folyósítása azonban nem áll le, a jóváhagyott kifizetések folytatódnak.

Három osztrák állampolgár is a Hamász túszává válhatott

Az EU döntésétől függetlenül Ausztria már hétfőn jelezte, hogy felfüggesztenek minden, a palesztinoknak juttatott támogatást (beleértve ebbe nemcsak a Hamász által irányított Gázai övezetben, hanem a Ciszjordániában, Mahmúd Abbász palesztin elnök kormányzata által felügyelt projekteket is).

A Reuters szerint Alexander Schallenberg azt közölte, hogy összesen 19 millió eurónyi támogatást érint a lépés. Schallenberg akkor mindezt még csak a Hamász által Izrael ellen elkövetett terrorcselekményekkel indokolta.

Azóta kiderült, hogy más, közvetlenebb oka is lehet a lépésnek.

Az osztrák külügy ugyanis kedden közölte, hogy három osztrák–izraeli kettős állampolgár is azok közt lehet, akiket a Gázai övezetben túszként tart fogva a Hamász. Mint mondták, a három személy egymástól függetlenül tartózkodott az ország déli részén, de hivatalosan egyelőre nem tudták megerősíteni azt, hogy foglyul estek.

Az osztrákokéhoz hasonló lépésről döntöttek a németek is, ők szintén közölték hétfőn, hogy ideiglenesen minden kifizetést leállítanak.

(index.hu)

polkorrekt