Bejelentette Izrael: indul Gáza ostroma

Bejelentette Izrael: indul Gáza ostroma

Az izraeli védelmi miniszter, Joáv Gallant kijelentette, hogy Izrael „teljes ostromot” rendel el a Gázai övezet ellen – írja a The Guardian.

Ahogy azt már korábban sejteni lehetett, Izrael megindítja a szárazföldi hadműveleteit Gáza ellen – jelentette be Joáv Gallant az ország védelmi minisztere. A védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy teljes ostromot rendelnek el a palesztin terület ellen. Ennek részeként sem áramot, sem élelmiszert, sem üzemanyagot nem enged be az ostromlott területre.

Szombaton indított átfogó műveleteket a radikális iszlamista szervezet, a Hamász megtámadta a gázai övezet határvidékén található településeket, többet el is foglaltak. A támadás az 1973-as Jóm Kippur-i háború óta a legsúlyosabb betörés volt Izrael területére. Az iszlamista akció több száz halálos áldozatot követelt Izraelben, többeket elraboltak.

Izrael válaszul légicsapásokat rendelt el a sűrűn lakott város ellen, csak az éjjel legalább 500 csapás érte a fegyveresek bázisait. Most várhatóan megindulnak a szárazföldi hadműveletek is.

Hajnalban már arról érkeztek hírek, hogy 100 ezer fős szárazföldi erő összpontosított Tel-Aviv a Gázai övezet mentén. Összesen 300 ezer tartalékost hívtak be az események hatására, mivel az ország többi részében is feszült a helyzet.

polkorrekt