Exkluzív helyszíni beszámolók – Így élték meg Izraelben élő magyarok a szörnyű támadást: „Tudtam, hogy valami történik, de ez minden képzeletet felülmúl”

Exkluzív helyszíni beszámolók – Így élték meg Izraelben élő magyarok a szörnyű támadást: „Tudtam, hogy valami történik, de ez minden képzeletet felülmúl”

Tegnap reggel tömegével lőttek ki rakétákat Izrael több városára, miután felfegyverzett terroristák jutottak be az ország területére. A civil emberek a támadások miatt ki se mozdulhatnak otthonról, a Blikknek azonban most sikerült beszélnie több, a háború sújtotta területen tartózkodó helyi és magyar lakossal is.

Ahogy arról a Blikk beszámolt, terroristák jutottak Izrael területére. Kora reggel rakétatalálat érte a Gázai övezettel északon szomszédos városokat, Askelont és Javnét, valamint az ország középső részén Rison Lecionban és Ramléban is becsapódott lövedék, Jeruzsálemből pedig légvédelmi riasztást jelentettek. Hét sebesültről, valamint egy 75 éves nő haláláról számolt be a közszolgálati csatorna a mentőszolgálatok közlése alapján a helyi idő szerint reggel fél hétkor kezdődött nagyszabású palesztin rakétatámadás nyomán.

Az övezet szomszédságában élőket felszólították, hogy tartózkodjanak az óvóhelyek közelében, mert Gázából fegyveres terroristák tucatjai jutottak be Izrael területére, a szemtanúk beszámolói szerint az övezet melletti települések utcáin járkálnak.
A döbbenetes események közepette a Blikknek sikerült beszélnie több, a háború sújtotta területen tartózkodó helyi és magyar lakossal is.

A fiatal izraeli informatikus Manuel, Tel-Aviv külvárosában él. A férfi lapunknak elmondta, hogy egy hatalmas becsapódásszerű hangra ébredt fel ma reggel.

– Olyan volt, mint amikor az erős szél döngeti a házakat. Először azt is hittem, hogy ez tényleg csak a szél, de aztán rájöttem, hogy ez valójában a vaskupola által megsemmisített rakéták hangja volt – mesélte lapunknak a helyi férfi.

(A vaskupola egy légvédelmi rendszer, amit Izrael fejlesztett ki, és elkapja a legtöbb rakétát még becsapódás előtt a levegőben)

Manuel Bat Yamban lakik, ami az ország közepén található. Elmondása szerint északról délre mindent hall 10-15 kilométeres körzetben, és bár a támadások nem közvetlenül az ő lakóhelyén történtek, így is nagyon ijesztő az egész, ami történik.

– A Hamász több tucat, talán több száz terroristával vonult be a városokba. Olyanokat is hallottunk, hogy katonákat, civileket rabolhattak el, akiket Gázába vittek – mondta.

Az egyébként fotósként is dolgozó férfi szerint annak, hogy ez a dolog éppen ma történt, szimbolikus jelentése is van.

– Pontosan 50 évvel és 1 nappal a jom kippuri háború kitörése után történt ez a támadás, ami sokak szerint nem lehet véletlen – mondta lapunknak Manuel, aki ebből adódóan kifejtette azt is, hogy szerinte mi áll a támadások hátterében.

(A jom kippuri háborút Izrael vívta egyes arab államok, Egyiptom és Szíria vezette koalíciója ellen 1973. október 6. és október 26. között.)

– Szaúd-Arábia azt fontolgatja, hogy valamilyen kapcsolatot létesít Izraellel. A palesztinok pedig ezt nem vették jó néven, mert úgy érzik, hogy Szaúd-Arábia, a számukra legfontosabb ország elhagyja őket. Ez áll szerintem a támadás hátterében – hangsúlyozta.

Izraelben az új épületek betonból vannak, így az embereknek nem kell azonnal óvóhelyre menniük, ha megszólal a riasztó. A régebbi épületekben vagy a földszinten van óvóhely, vagy pedig egy beton liftakna szolgál óvóhelyként – ilyenben házban lakik Manuel is.

A fiatal férfi kérdésünkre elmondta, nagyon bízik benne, hogy pár napon belül véget érhetnek az összecsapások. Ugyanakkor, mint mondja, a palesztinok eddig körülbelül 5000 rakétát lőhettek ki, de biztosan sokkal több van még hátra.

Manuel végezetül megjegyezte, hogy egyébként a világhírű amerikai énekes, Bruno Mars is Izraelben tartózkodik, és épp ma lett volna koncertje Tel-Avivban, ám az előadás a szörnyű események miatt természetesen elmarad.

Lapunknak sikerült elérnie több Izraelben élő magyart is, akiket szintén nagyon megráztak a történtek. Egyikük név nélkül a következőket mondta:

„Tudtam, hogy valami történik, de ez minden képzeletet felülmúl”

A kint tartózkodó magyarok kivétel nélkül azt mondták, hogy szörnyű, ami jelenleg zajlik az országban, gondolni sem mertek arra, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek.

Egyikük ugyanakkor megjegyezte, hogy ennek a támadásnak voltak azért előjelei.

„Szerintem a mostani történéseket nem a szaúd-arábiai konfliktus váltotta ki, hanem sokkal inkább belpolitikai problémák. Már régóta érezhető volt, hogy valami nem stimmel, sőt néhány hónappal ezelőtt a biztonsági szolgálat vezetői figyelmeztették is Netanjahut, hogy baj közeleg” – nyilatkozta lapunknak egy kint élő magyar hölgy, aki elmondása szerint a palesztinok legalább két hétre elegendő lőszerrel rendelkeznek, így nem gondolná, hogy néhány napon belül véget érnének az összecsapások.

(blikk)

polkorrekt