Megerőszakolta kilencéves lányát, tíz évet kapott

Megerőszakolta kilencéves lányát, tíz évet kapott

Tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt tíz év fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélte a miskolci bíróság azt a férfit, aki 2021 áprilisában megerőszakolta az akkor kilencéves gyermekét.

A vádirat szerint a kislány édesanyja kérte meg az apát, hogy vigye el gyermeküket a közeli településen lévő iskolába. A férfi a gyermekkel kerékpárral indult el, azonban az intézményben a kislányt betegsége miatt nem fogadták, így hazaindultak.

„Útközben az apa megállt a két település közötti útszakaszon, és a gyermek sérelmére szexuális cselekményt végzett. Hazaérkezésük után a nagymama észlelte, hogy a kislány rosszul van, ruházata piszkos és testén sérülések vannak. A nagyszülő kérdésére a gyermek beszámolt a vele történtekről”

– írja az MTI. A tíz év börtön mellett a bíróság végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától és egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné vagy ilyen személlyel hatalmi, befolyási viszonyban állna. Az ítélet nem jogerős.

 

polkorrekt