A kukáskáosz ellenére Mártha Imre is hatalmas prémiumot kapott Karácsonytól

A kukáskáosz ellenére Mártha Imre is hatalmas prémiumot kapott Karácsonytól

Karácsony Gergely főpolgármester döntése alapján Mártha Imre, a budapesti közműcég vezetője is hatalmas prémiumban részesülhet, a milliárdos üzletember így további nyolcmillió forinttal gazdagodhat. A múlt év végén Karácsonyék csak akkor adtak pluszpénzt a kukásoknak, vagyis a Mártha vezette cég munkavállalóinak, amikor a szemétszállítás többnapos szünetelése miatt már hegyekben állt a hulladék a fővárosban.

Szinte napra pontosan egy éve vette kezdetét Budapesten a kukakáosz. A Budapesti Közművek kötelékébe tartozó szemétszállítók 2022 októberének első napjaiban jutottak el oda, hogy rossz bérviszonyaikat nem tűrték tovább, és a kukásautók hibáira hivatkozva napokon át nem ürítették a szemeteseket. A Karácsony Gergely vezette főváros először azt állította, hogy a kormány miatt nem tud bért emelni, ám ez két ok miatt senkit nem hatott meg.

Egyrészt a Világgazdaság számokkal alátámasztva megírta, hogy az állam nem kevesebb, hanem éppen hogy több pénzt adott a fővárosnak az előírtnál, másrészt pedig a kukákban bűzlő szemét egyre csak gyűlt. A dolgozókkal maga a fővárosi közműcég vezére, Mártha Imre is tárgyalásba bocsátkozott, ám a kukásküldöttség egyik megjegyzése kellően érzékeltette a helyzetet: szerintük Mártha aznap viselt ruhái annyiba kerülhettek, mint az ott ülő alkalmazottak több havi fizetése. A húrt nem lehetett tovább feszíteni, a pénztelenségre hivatkozó Karácsonyék három nap után megegyeztek, ennek részeként bruttó 200 ezer forintos rezsitámogatást és 120 ezer forintos karácsonyi ajándékot kínáltak fel a kukásoknak.
A lapunk birtokába került friss dokumentum alapján bár nem kukás, de maga Mártha Imre is kapott egyfajta karácsonyi ajándékot. Információnk szerint Karácsony Gergely főpolgármester idén július közepén úgy döntött, hogy a tavalyi munkavégzése alapján a közművezért prémium illeti meg.

Persze nem olyan szerény, mint a kukásautón dolgozókat, Mártha éves alapbére negyven százalékát kitevő összeghez, szám szerint 7,842 millió forinthoz juthat.

Karácsony döntésében külön izgalmas, hogy sokmilliós summát a cég, vagyis a Budapesti Közművek költségvetésének terhére kell kifizetni. Tehát annak a vállalatnak a büdzséjéből kaphat extra pénzt Mártha Imre, amelynek dolgozói az alacsony bérek miatt egy éve sztrájkba léptek.

Az más kérdés, hogy Mártha erre a juttatásra a róla megjelenő híradások alapján nemigen szorul rá. A sajtó részletesen beszámolt a milliárdos értékű, egyébként korábban Prisztás József nevén volt ingatlanáról, drága óragyűjteményéről, nagy értékű autójáról és különböző nyaralásairól. Amerikai és más ingatlanüzleteiről is számos cikk született.

Nem Mártha Imre az egyetlen, akinek vaskos jutalom kifizetését engedélyezte a szinte minden nap súlyos pénzhiányt emlegető és a kormánytól támogatást követelő Karácsony Gergely.

Mint arról lapunk beszámolt, a főpolgármester saját hatáskörben eljárva, titokban mesés prémiumokat hagyott jóvá három BKK-s, és hat BKV-s vezető számára is. Az érintettek összesen 65 millió forintot vehetnek fel, a kifizetések azokban az esetekben is az adott társaságok költségvetését terhelik.

Karácsony egyébként szerdai Facebook-posztjában elismerte a BKK-s, valamint a BKV-s felsővezetői prémiumok engedélyezését, amelyekre az érintettek szerinte azért jogosultak, mert teljesítették az ehhez szükséges vállalásokat.

(magyarnemzet.hu)

polkorrekt