Megvan, ki lehet a volt állami vezető, aki 397 gyermekpornó-felvételt tárolt a hivatali gépén

Megvan, ki lehet a volt állami vezető, aki 397 gyermekpornó-felvételt tárolt a hivatali gépén

Orbán Viktor gimnáziumi osztálytársára utal a legfőbb ügyésznek egy az ügyet érintő kérdésre adott válasza. A szóban forgó személy csaknem egy évtizedig vezetett egy olyan állami szervezetet, amely botrányoktól volt hangos, mégis a posztján maradhatott. Érintettségét közvetlenül senki sem erősítette meg, az azonban biztos, hogy szeptember 15-én ő már nem volt elnök, másnap az ügyészség gyermekpornóügyben adott ki közleményt, harmadnap pedig letartóztatást rendeltek ez az ügyben.

A Nemzeti Földügyi Központ nyár végére a hivatal éléről és a nyilvánosság elől is eltűnt, már csak egykori elnöke, N. J. a szereplője a szeptemberben kirobbant, még nyomozás alatt álló pedofilbotránynak – ez olvasható ki Polt Péter legfőbb ügyésznek Hadházy Ákos független képviselő írásbeli kérdésére adott keddi válaszából.

Az ügyről szeptember közepén anonim módon adott hírt az ügyészség “Gyermekpornográfia miatti ügyben indítványoz letartóztatást az ügyészség” címmel. A Fővárosi Főügyészség közlése alapján a hvg.hu is beszámolt arról, hogy gyermekpornográf tartalmakat találtak egy állami szervnél korábban vezető beosztásban dolgozó férfi munkahelyi laptopján. A vádhatóság annyit árult még el, hogy

a felvételek kiskorúak szexuális kizsákmányolását ábrázoló pornográf tartalma között volt olyan, amely 12. életévét be nem töltött személyt ábrázolt.”

A bíróság szeptember 17-én ebben az ügyben elrendelte a férfi letartóztatását. Az ügyészség indoklása szerint erre azért volt szükség, mert “az 5-10 évig terjedő büntetési tétel jelentette fenyegetettség, a bűncselekmény jellege és körülményei alapján” csak így biztosítható, hogy a férfi ne szökjön meg, ne befolyásolhassa a bizonyítást, illetve ne kövessen el újabb bűncselekményt.

A letartóztatást a Fővárosi Törvényszék közlése szerint az indokolta, hogy a gyanúsított az általa kizárólagosan használt munkahelyi laptopon gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló 7 pornográf videófelvételt, valamint 390 pornográf fényképfelvételt tartott.

Azt is írták, hogy a terhelt az állását ugyan elveszítette, jelenleg munkanélküli, ugyanakkor átlagon felüli életszínvonalon él, nagy összegű likvid megtakarítással rendelkezik, családi kapcsolatai pedig rendezettnek tűnnek. Felhívták a figyelmet arra is, hogy bár a férfi büntetlen előéletű, a felvételek száma és a terhelt vallomása alapján is úgy tűnik, nem egyszeri, elszigetelt eseményről van szó.

A gyanúsított személyének beazonosítását segíti Polt Péter legfőbb ügyésznek Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott október 3-i válasza is. Az ellenzéki politikus a Facebookon is közzétett levelezésük alapján arra kérdezett rá, hogy a Nemzeti Földügyi Központ jelenlegi vagy volt vezetőjével szemben történt-e kényszerintézkedés a közelmúltban.

Ahogy Hadházy sem a kérdésében, úgy Polt Péter sem nevesítette az illetőt válaszában, viszont nem cáfolta, hogy “egy korábban központi költségvetési szervnél vezető beosztásban foglalkoztatott személy ellen” folyik gyermekpornográfia ügyében nyomozás. Egy másik mondatban arról ír, hogy ez az ügy ugyanaz, amiről szeptember 16-án adott ki közleményt az ügyészség.

Polt Péter válaszából az is kiderül, hogy a nyomozók az illetőt gyanúsítottként hallgatták ki, és a válasz tartalmazza azt az információt is, hogy a gyanúsítottat letartóztatásba helyezték, de az intézkedés ellen az érintett és védője is fellebbezett. Polt végül megjegyezte:

ennél részletesebb tájékoztatás a gyanúsítottról, illetőleg arról, hogy milyen tartalmú nyilatkozatot tett, nem adható, mivel az a nyomozás érdekeit sértené.

Mindeközben a Fővárosi Főügyészség – ugyancsak a név említése nélkül – a hvg.hu kérdésére annyit közölt, hogy “a bűnösségét be nem ismerő gyanúsított ellen nincs folyamatban más büntetőeljárás”.

Ezzel lényegében kizártak gyanúsítottak köréből egy másik férfit, akinek ugyanaz a kereszt- és vezetékneve is (mindkettő gyakori), és aki szintén volt állami vezető, viszont ellene két büntetőeljárás jelenleg is folyik vesztegetés és hűtlen kezelés vádjával.

Amennyiben valóban N. J. lenne érintett az ügyben (amit tehát neve említésével senki sem erősített meg), róla az tudható, hogy hosszú ideje dolgozott az Orbán-kormányoknak, méghozzá az Agrárminisztérium háttérintézményénél. A jelenlegi Nemzeti Földügyi Központról (NFK) van szó, amely 2019-ben jött létre, de a jogutódja volt a hasonló feladatot – az állami tulajdonú földek kezelését – ellátó, 2010-es alapítású Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA).

N.J. már kezdettől a földalapkezelőnél dolgozott, a Fejér megyei származású férfi a banki szférából érkezett az NFA 2010-es megalakításakor, egyenesen a vagyongazdálkodásért felelős elnökhelyettesi posztra. Innen lépett előre: 2013 őszén elnök lett, mikor főnökét, Sebestyén Róbertet leváltották, de miniszteri biztossá kinevezve felfelé buktatták.

Az NFA működését kezdettől botrányok kísérték, ami miatt még a kormány akkori agrárszakembere, Ángyán József is lemondott 2012 januárjában az agrártárcánál viselt parlamenti államtitkári posztjáról. Ezt azzal indokolta, hogy az Orbán-kabinet egy szűk nagybirtokos réteget részesített előnyben a földbérleti szerződéseknél a gazdák helyett.

A 2012 őszére már komoly politikai felhangot kapott – Sebestyén későbbi leváltásában is szerepet játszó – ügyek hullámai N. J.-t is érintették, mégis előléptették elnökké. A nagy felháborodást keltő földbérleti pályázatok nyertesei között volt például N. J. unokaöccse is, de ekkor taroltak Fejér megyében Mészáros Lőrinc és családtagjai, valamint Orbán Ráhel vőlegénye, Tiborcz István családja.

N. J. tehát 2013-ban a föladalapkezelő elnöke lett, és már az ő vezetése alatt jött 2016-ban az újabb földmutyi-botrány, amikor a korábban haszonbérletet szerzett gazdálkodók meg is vehették a földeket. A földárveréseken Lázár János miniszter családtagjai mellett birtokokat szerzett L. Simon László államtitkár felesége és Mészáros Lőrincék is, továbbá a Paks II. Zrt. volt vezérének óvónő feleségéről, aki ötszázmillióért vett földet.

N. J. vezetői posztját a földalapkezelőnél mindez nem ingatta meg, a posztján maradhatott. Az nem világos, ebben szerepet játszhatott-e például az, hogy – miként az azóta megszüntetett Népszabadság feltárta – N. J. a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett 1981-ben, és nem más volt az egyik osztálytársa, mint Orbán Viktor.

A még mindig N. J. által vezetett földalapkezelőt tehát 2019-ben átszervezték Nemzeti Földügyi Központtá, és az új szervezetnek is maradt ő az elnöke. Egészen a közelmúltig, amikor is hirtelen eltűnt a neve. Az NFK időről időre frissített vezetői listáján idén április 1-én N. J. még elnökként szerepelt, sőt júniusban és júliusban is az ő elnöki aláírásával jelentek meg döntések, hirdetmények.

Aztán mintha elvágták volna, a vezetői lista szeptember 15-i frissítésén már egyáltalán nem tüntetnek fel elnököt az NFA-nál, sehol nincs ott N. J. neve, július 25-ével törölték a Birtokpolitikai Tanács tagjai közül is. Érdeklődtünk az Agrárminisztériumnál, hogy ki most az NFA vezetője és mi lett az előző elnökkel, mikor, kinek a kezdeményezésére és milyen indokkal mentették fel, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Annyi biztos, hogy

az állami szervezetet 2013 ősze óta vezető N. J. idén szeptember 15-én már nem volt elnök, és másnap jelent meg az ügyészség közleménye a volt állami vezető gépén talált gyermekpornográf tartalmakról, majd újabb egy napra rá már előzetesbe is került – egyelőre egy hónapra.

Miközben a Fidesz-frakció és a kormányzat éppen a melegeket a pedofilokkal összemosó 2021-es “gyermekvédelmi” törvény szigorítását készíti elő az őszi parlamenti ülésszakra, most először kerül nyilvánosságra olyan pedofilgyanús ügy, amelyben a kormányzati intézményrendszer egy magas beosztású tagja érintett, aki ráadásul Orbán Viktor régi ismerőse.

Sokan emlékeznek Kaleta Gábor ügyére, de ő nem volt az állami szféra vezető tisztségviselője, viszont az Orbán-adminisztráció alkalmazottja igen, hiszen a Külgazdasági és Külügyminisztérium kötelékében, diplomataként dolgozott. A perui nagykövet számítógépén 2019 tavaszán több mint 19 ezer, kiskorúakról készített pornográf felvételt foglaltak le. Kaletát titokban szállították haza,

az ellene gyermekpornográfia miatt indult eljárásban pedig egy év felfüggesztett börtönre ítélték, és 540 ezer forintos pénzbüntetést kellett fizetnie.

Ellenzéki oldalon volt, aki párhuzamot vont az ő ügye, és egy másik diplomata esete között, bár utóbbinál nem indult büntetőeljárás és nem került elő pornográf tartalom. Viszont a hvg.hu is írt róla, hogy “magánéleti okok” állhattak amögött, hogy “tisztségéhez méltatlan viselkedés miatt” 2021-ben visszahívták a bangkoki magyar nagykövetet, aki sikeres karrierdiplomata volt, de “túl szabadosan” élt Thaiföldön.

Középiskolai tanárból lett fontos állami hivatal vezetője

A Figyelőben 2019-ben N. J.-vel készített interjú névjegyéből kiderül, hogy mit csinált az 1963-ban, Székesfehérváron született férfi, mielőtt az agráriummal kapcsolatos állami feladatokat bízták rá. N. J. 1987-ben végzett agrármérnökként a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen, Mosonmagyaróváron, majd 1990-ben mérnök-közgazdász végzettséget szerzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Később közigazgatási szakvizsgát tett, és a ‘90-es években volt a Kereskedelmi Bank Rt. Osztályvezetője, majd a Magyar Agrárkamara főtanácsosa. A kétezres években pedig a Signal Biztosító Rt. értékesítési vezetőjeként, majd a Magyar Takarékszövetkezeti Bank régióvezetőjeként dolgozott. N. J. ezután 2008–10-ben a székesfehérvári Szent István Szakközépiskolában tanárként dolgozott, innen került ahogy említettük 2010-ben elnökhelyettesként a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez, majd lett 2013-ban átvette az elnöki posztot, amit 2019-ben a jogutód szervezet elnöki posztjára cserélt, és egészen a közelmúltig az NFK elnöke volt.

 

(hvg.hu)

polkorrekt