Zátonyra futott az építőipar, most kellene a mentőöv

Zátonyra futott az építőipar, most kellene a mentőöv

30 százalékkal esett vissza az építőipar megrendelésállománya, ez már kritikus szint, az ÉVOSZ kongatja a vészharangot. A lakáspiac területén még rosszabb a helyzet, a kiadott építési engedélyek száma 40 százalékkal esett vissza. Az egyik legnagyobb magyar kivitelező cég vezetője a Növekedés.hu-nak elmondta, náluk nem kellett dolgozókat elbocsájtani, de az új projektjeik kezdését elhalasztják, mivel a lakásokra jelenleg nincs fizetőképes kereslet. A cégvezető azt is elárulta, miért fognak hamarosan újra emelkedni a lakásárak.

Kritikus szintre csökkent az építőipar rendelésállománya, 30 százalékkal kisebb a múlt év közepéhez viszonyítva – húzza a vészharangot az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. Adataikból kiderül, hogy

a 2023. évben kötött új szerződések volumene 37 százalékkal marad el a 2022. év első felében kötött szerződésektől. Az év második fele az erős piaci versenyről, a túlélési stratégiákról szól.

Az ÉVOSZ szerint számos építési vállalkozás, tervező- és mérnökiroda az erősödő verseny mellett sem fog elegendő munkához jutni az év hátralévő részében. Elegendő alatt értendő, hogy leépítések nélkül is a piacon tudjon maradni a vállalkozás a következő két évben.

Komoly visszaesést hozott 2023, az első félévben a tavalyi év hasonló időszakához képest 40 százalékos visszaesést tapasztaltunk a lakáspiacon, ez igaz az új építésű lakásokra is. A kínálati és a keresleti oldalon is egyaránt jelentős problémával nézünk szembe – mondja a Növekedés.hu-nak Kiss Gábor. A Metrodom Kivitelező Kft. ügyvezető igazgatója hozzáteszi,

az újépítésű lakások ára kisebb piaci korrekcióktól eltekintve az elmúlt három negyedévben stagnált, miközben a vásárlók száma és a piacra hozott új lakások száma is visszaesett, azaz kialakult egy egyensúlyi helyzet, csakhogy egy nagyon alacsony ponton, amely hosszú távon nem egészséges folyamat.

Nem tudott korrigálni a magánszektor

Az állami megrendelések ismert mértékű visszafogása – mintegy 3 ezer milliárd forintos nagyságrend- a lakásépítés és felújítás 25 százalékos csökkenése, valamint a külföldi befektetők import anyag, unión kívüli munkaerő és kivitelezői kapacitás használata együttesen hozta kritikus helyzetbe a hazai építésgazdasági értéklánc szereplőit – jelezte az ÉVOSZ.

Kiss Gábor úgy látja, a magánszektor megrendelései alapvetően képesek lettek volna kisegíteni az építőipart azzal, hogy a kieső állami megrendeléseket legalább részben pótolja.

Rengeteg szabad kapacitás leköthető lett volna, ám ezt keresztülhúzta a kereslet és a kínálat bezuhanása a lakáspiacon, amely pedig tökéletesen alkalmas lett volna arra, hogy mentőövet dobjon a szakkivitelezőknek – húzza alá az ügyvezető hozzátéve,

a lakáspiaci helyzetet két mérőszám alapján szokták lemérni, az egyik a kiadott építési engedélyek száma, itt 40 százalékos volt a visszaesés 2022-höz képest (17.715-ről 10.880-ra esett), a másik az átadott lakások száma, itt kisebb, 20 százalékos visszaesés volt tapasztalható (9.133-ról 7.353-ra esett), csakhogy a kiadott engedélyek számának visszaesése azt vetíti előre, hogy hamarosan az utóbbi mutató is nagyot fog zuhanni.

Vállalható lakáshitel kellene

Egyrészt valahol érthető a visszaesés, elvégre az elmúlt években jelentősen elszálltak az ingatlanárak, a Metrodom által épített lakások négyzetméterára például 1,5 millió forintnál kezdődik.

Kiss Gábor ugyanakkor leszögezi, az inflációs környezet miatt az építés költségei is durván megemelkedtek, szerinte a jelen helyzetben a legnagyobb baj az, hogy a lakásvásárlóknak nem áll rendelkezésre elfogadható lakáshitel, így lehetőség híján a jelentős részük a magas törlesztő részletek miatt a lakás céljuk megvalósításában nem tudnak tovább lépni.

Pedig az ügyvezető szerint a folyamatok azt vetíti előre, hogy küszöbön áll egy újabb lakásár emelkedés, mivel jelenleg egyre alacsonyabb a kínálat. Ha erre a jövő év első felében reménység szerint javuló gazdasági környezetben újra megjelennek a vásárlók, az építési költségek növekedésével együtt ismét felfelé fogja hajtani az árakat, mivel az ingatlanpiac meglehetősen rugalmatlan e tekintetben, a kínálat 2-3 éves késéssel tud reagálni az igényekre.

Kiss Gábor ismételten felhívta a figyelmet, hogy a lakáspiacon hosszútávú kiszámítható gazdasági és szabályozói környezetre van szükség, hogy a most is tapasztalható piaci turbolenciák sokkal kisebb mértékűek legyenek.

– Ezért is izgalmas, hogy mi történik például a városi CSOK-kal, ígérte a kormányzat, hogy be fogja vezetni de hogy ez milyen tartalommal, milyen minőségben történik, arról egyelőre nincs információ – mondja az ügyvezető, aki szerint most kulcsfontosságú, hogy a nehéz helyzetben lévő lakáspiacnak milyen ösztönzőt tud adni a kormány.

Jelenleg leginkább egy olyan, 5 százalékos, vagy az alatti kamatozású lakáshitelre lenne szükség, ami érdemében újra tudná indítani a vevői hitelezést.

Kiss Gábor a Növekedés.hu-nak azt is elmondja, a kedvezőtlen környezetben sem szorultak arra, hogy embereket kelljen elbocsájtaniuk, egyelőre a már meglévő munkák, kivitelezések vannak folyamatban.

Ugyanakkor az új építkezések elkezdését egytől egyik elhalasztották a jövő évre, mivel attól tartanak, hogy nem lenne elég vásárló a frissen felhúzott ingatlanokra. A halasztásoktól azt várják, hogy mire a tervezett épületek építése megindul, a jövőbe vetett hittel a fizetőképes kereslet is megérkezik.

polkorrekt