Nem épült meg a bicikliút, Karácsonyéknak vissza kell adniuk az erre szánt pénzt az EU-nak

Nem épült meg a bicikliút, Karácsonyéknak vissza kell adniuk az erre szánt pénzt az EU-nak

Karácsony Gergely főpolgármester megígérte, hogy uniós forrásból határidőre megépül a Rákos-patak menti kerékpárút. A főváros a mintegy 2,7 milliárd forintot megkapta, ám négy év alatt egy kapavágást sem tettek a projekt megvalósulása érdekében, miközben Rákosmente önkormányzata erőn felül, haladéktalanul teljesítette a saját vállalásait. Eldőlt: a Tarlós István főpolgármestersége idején megkapott uniós támogatást a projekt meghiúsulása miatt vissza kell fizetnie a fővárosnak.

– Karácsony Gergelyék négy év alatt nem voltak képesek megépíteni a Rákos-patak menti kerékpárutat. Rákosmente önkormányzata a fővárosi önkormányzat helyett eljárva vállalta és el is végezte a kisajátításokat a három érintett kerületben (X., XIV. és XVII. kerület), valamint a kerékpárút megépítését előmozdítandó, Rákosmente 18 darab ingatlant adott ingyenesen a fővárosi önkormányzatnak – ismertette a Magyar Nemzet megkeresésére Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere.

A fideszes polgármester hozzátette: ezt a pénzt, a 2,7 milliárd forintot az Európai Uniótól kapták, így csak fel kellett volna használnia a fővárosnak.

– Nem sikerült! Most eljutottak oda, hogy egy centiméter kerékpárút sem épült meg Rákosmentén, de a pénzt is vissza kell adni az uniónak – hangsúlyozta Horváth Tamás.

A Rákos-patak menti kerékpárút tervezését még Tarlós István főpolgármestersége idején kezdte meg a főváros és Rákosmente önkormányzata. A XVII. kerületi helyhatóságtól megtudtuk: 2015 júliusára elkészült egy rendkívül színvonalas döntéselőkészítő tanulmány a kerékpárút létrehozására, majd 2016 augusztusára befejeződött a megvalósíthatósági tanulmány és a mesterterv tervezete. A támogatási szerződést 2016. december 20-án írták alá, 2017 májusának derekára a tervet véglegesítették.

A tervezés azonnal megindult, heti-kétheti kooperációkon történtek egyeztetések az érintett kerületek, a tervező iroda és a Budapesti Közlekedési Központ munkatársainak részvételével.

Rákosmente több ezer órányi munkát fektetett a Rákos-patak mentén épülő kerékpárút projektjébe a főváros helyett eljárva.

Mint közölték, 800 vételi ajánlatot és 290 kisajátítást helyettesítő adásvételi szerződést állítottak össze, 82 kisajátítási eljárást folytattak le, 73 telekalakítási és 186 változási vázrajzot készítettek a kerékpárút megépítésének előmozdítására. Rákosmente tizennyolc, Kőbánya pedig hét ingatlant adott ingyenesen a fővárosi önkormányzatnak. A felsoroltakból látszik, hogy az érintett kerületek mindent megtettek, hogy megépülhessen a kerékpárút.

A XVII. kerületi önkormányzat hangsúlyozta: amikor Karácsony Gergely elfoglalta főpolgármesteri széket, onnantól akadozott a közös munka Rákosmente és a főváros között. Még 2022 márciusában Horváth Tamás polgármester személyesen

egyeztetett Karácsony Gergellyel, aki ígéretet tett, hogy a kerékpárút meg fog épülni.

Ám erre nem került sor.

Horváth Tamás polgármester a közösségi oldalára kitett videóban foglalta össze a projekttel kapcsolatos véleményét. Szerinte Karácsony Gergely ismét megkárosította a rákosmentieket, és arra is kitért, hogy a magát zöld, környezet- és kerékpárbarát főpolgármesternek nevező Karácsony hibájából a beruházás már nem tud megvalósulni. A meghiúsult projekt a szerdai Fővárosi Közgyűlés témája is lesz, ahol Rákosmente önkormányzata magyarázatot vár a történtekre a fővárostól.

A főpolgármester, Karácsony Gergely hivatalba lépése óta számos forgalmas útszakaszon autósávokat minősített át kerékpársávvá. Kis túlzással mindössze néhány vödör sárga festék kellett ehhez, különösebb munka befektetése nélkül. Ilyenek a Nagykörút és Üllői út egyes szakaszai, az utóbbi útvonalon még gerikaróknak csúfolt műanyag pollereket is kihelyezett, amivel hamis biztonságérzetet is kelt a kerékpárosokban. Az eredmény az autósközlekedés ellehetetlenítése, tetemes dugók városszerte. Ezek ismeretében furcsa, hogy ha a főpolgármesternek ennyire fontos a kerékpárutak ügye, akkor miért hagyta elúszni a többmilliárdos uniós támogatást.

(magyarnemzet.hu)

polkorrekt