Tanári erőszak: Puzsér szerint Stockholm-szindrómás az ország
Puzsér Róbert szerint a rendszer és a társadalom konfliktusában mindenki automatikusan a rendszer pártjára áll.
Megverte egy diákját egy nagykanizsai tanár, a szülők mégis kiállnak mellette. A 11 éves gyermek édesanyja az RTL Híradóját kereste fel és azt mondta, fiát matematikaórán megütötte a tanára, mert dudorászott, ami „nagyon zavarta” a pedagógust, ez vezetett a tettlegességhez. Az anya beszámolója szerint a tanár megrángatta a gyerek füleit és tarkón vágta. A kisfiú az egész napot végigcsinálta az iskolában, de a nap végén orvoshoz mentek, ahol nyolc napon belül gyógyulónak állapították meg sérüléseit. A Nagykanizsai Tankerületi Központ szerint a panasz kivizsgálás alatt áll, a rendőrség már elkezdte a nyomozást. A tanár egyébként 150 gyermeket tanít az iskolában és mindenki szeretettel beszél róla. A szülők úgy tudják, az eset miatt egy hónapra felfüggesztették. Ezt sokan túlzónak találták, ezért az Iskola Szülői Közössége petíciót indított a tanár mellett, amit több mint háromszázan alá is írtak egy nap alatt.
Puzsér Róbert publicista úgy véli, hogy ez egy Stockholm-szindrómás ország, ahol a rendszer és a társadalom konfliktusában mindenki automatikusan a rendszer pártjára áll. A tanár és a diákok konfliktusában pedig még a szülők is automatikusan a tanárok mellé állnak, mint mondta, “ez a fönt és a lent konfliktusa”, hangzott el az Önkényes Mérvadó című műsorban a Spirit FM-en.
Nagyon fájdalmas volt hallgatnia a hírt Szabó Eszternek, és nem csupán azért, mert nem lenne szabad verekedni, hanem mert ha a gyerekek szempontját nézzük, “valaki, akinek a szövetségesednek kellett volna lennie, nem állt melletted”. Ez szerinte annyit üzen, hogy “nekem sincs más ötletem, csak a verés”. Úgy véli, az ember úgy tanul meg kiállni önmagáért, hogyha előbb azt látja, hogy kiállnak érte. Hozzátette: elhiszi, hogy rendkívül zavaró tud lenni a dudorászás, de miért nem küldte ki inkább a tanár a diákot?
Puzsér szerint is sok eszköze van egy tanárnak, hogy megoldjon egy ilyen jellegű problémát. Úgy érzi, ez a fajta “fegyelmezés” nem az adott diáknak szólt, hanem egy jelzés volt a többiek felé. “Minket is vert az egyik tanárunk, amikor gimibe jártunk” – árulta el a publicista. Már akkor is egy törésvonal volt az osztályközösségen belül, hogyan kell megítélni ezt a bántalmazó tanárt – fogalmazott hozzátéve: az osztály többsége akkor is azt vallotta, hogy “hát nem halsz bele, nem elfér az arcodon ez a pofon?” Azt is elmondta, hogy az osztálytalálkozón, amikor szóba került az eset, a legtöbben nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy a tanár viselkedése nem volt rendben.
Általában azok fogadják jobban el a fizikai erőszakot, akiket a saját szüleik is vertek, legalábbis Szabó Eszter így gondolja. Hozzátette: nagyon nehéz elfogadni azt, hogy a szüleik rosszul csinálták, egyszerűbb beletörődni és azt mondaniuk, hogy helyesen cselekedtek.
A teljes adás itt visszanézhető:
(spiritfm.hu)