Most Vitézy Dáviddal kapott hajba Budapest vezetése – lehazugozták, de jobban jártak volna, ha nem teszik

Most Vitézy Dáviddal kapott hajba Budapest vezetése – lehazugozták, de jobban jártak volna, ha nem teszik

Szokatlanul éles hangon bírálta Budapest vezetése Vitézy Dávidot. A válasz nem maradt el, és nagyon úgy tűnik, a fővárosnak nincs igaza.
Hogy mit mond a buszokról, és mi a valóság, az nem biztos, hogy mindig ugyanaz – ezt Budapest általános főpolgármester-helyettese mondta Vitézy Dávidról. A Világgazdaság eredetileg arról kérdezte Kiss Ambrust egy csütörtöki háttérbeszélgetésen, hogy mi a városvezetés álláspontja az Üllői úton érvényben lévő forgalmi rendről.

Itt összesen mintegy öt kilométer hosszan létesült védett, tehát műanyag pollerekkel lehatárolt kerékpársáv mindkét irányban. Teljes értékű sávról van szó, amelynek bekerülése 70 millió forint volt. A meglehetősen drága konstrukció az Üllői út korábbi önálló buszsávjainak a helyén jött létre. Ezeket a főváros még az M3-as metró felújítása idején festette fel a pótlóbuszok könnyebb haladása érdekében. Mivel mintegy öt és fél év után az idén tavasszal átadták a metróvonalat, a buszpótlás is megszűnt, a buszsávból pedig kerékpársávot kreáltak. Csakhogy az érintett szakaszon továbbra is közlekedik buszjárat, méghozzá az országimázs, a turizmus és a budapesti repülőtér elérhetősége szempontjából is kiemelt 100E ferihegyi expressz, amely most kénytelen az autók között a dugóban vesztegelni. Ezt tette szóvá korábban többször is Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár.

De az Üllői úti forgalmi renddel nem csak ez a probléma. A mentősök és a taxisok is jelezték – az előbbiek panasza nyilvánvalóan nagyobb súlyú –, hogy a műanyag oszlopokkal elválasztott biciklisáv nehezíti a működésüket, hiszen nemcsak közlekedni tudnak nehezebben, hanem a címekre való kiérkezést is akadályozzák a bóják.

Mindezek kapcsán most az hangzott el, hogy a főváros egyeztet azokkal a szervezetekkel, amelyek kifogást emeltek, így például a mentősökkel már kétszer is leültek. Kiss Ambrus azzal zárta le a kérdést, hogy a városvezetés kész korrigálni, ha az szükséges. Miután lapunk visszakérdezett, hogy ezek szerint az elhangzott kritikák ellenére sem látják szükségét a korrekciónak, az általános főpolgármester-helyettes felvetette, hogy egyáltalán milyen kritikákról van szó. Ezen a ponton merült fel Vitézy Dávid bírálata a 100E buszjárat kapcsán, és erre reagált Kiss Ambrus úgy, hogy a közlekedési szakértő nem mindig azt mondja, ami a valóság. Szerinte ugyanis a közlekedési statisztika nem támasztja alá Vitézy Dávid kijelentéseit, vagyis ő kvázi csak a személyes benyomásai alapján foglalt állást.

Vitézy Dávid természetesen nem hagyta szó nélkül a vádat, a közösségi oldalán kommentálta.

Nem szerettem volna ezt most folytatni, de ha már lényegében valótlan állításokkal vádol a főpolgármester-helyettes, ma (péntek – a szerk.) délután újból eltöltöttem egy órát az Üllői úton, és megnéztem, mi a helyzet, sokadszorra a saját szememmel

– írta. Arról számolt be, hogy

  • a 6-7 percenként közlekedő 100E továbbra is a dugóban áll,
  • a buszok egy reptéri buszhoz mérten jól kihasználtak, viszont a menetideje 15 perccel hosszabb, mint korábban,
  • a forgalmi rend észszerűtlen, a kerékpársávokon számos autós szabálytalanul előzi a kocsisort és a szabályokat betartó buszokat.

Azt is kiemelte, hogy a bár a kerékpársávok fontosak, de a jelenlegi forgalomhoz képest több szakaszon túlzott a teljes forgalmi sávnyi irányonkénti szélességük. Ez ugyanis a többi közlekedő, leginkább a megszűnt buszsáv miatt a buszok rovására megy. Megjegyezte, hogy számos helyen egyébként kihasználatlan területek, üres parkolóhelyek átalakításával is lenne hely a buszsávnak. „Jelentem tehát, a helyzet nem javult semmit. Az összes korábbi állításomat fenntartom, és mindegyik továbbra is megfelel a valóságnak” – tette világossá. Szerinte a probléma létrejötte, azaz a buszsáv megszüntetése óta semmilyen korrekció nem volt, pedig

a forgalmi rend elhibázott és felülvizsgálatra szorul.

Végül jelezte, hogy a posztot nem azért írta, mert a főpolgármester-helyettes „beszólása” személyesen annyira zavarná. Ehhez ugyanis hozzászokott. Azonban a dugóban álló utasok talán többet érdemelnek a város vezetőitől 2200 forintos jegyért (ennyi a menetdíj a 100E-n) cserébe.

Hogy a számokkal is alátámasztott kritikát ezúttal elfogadja-e a városvezetés, és változtat-e az Üllői úti forgalmi renden, az rövidesen kiderül.

(vg.hu)

polkorrekt