Gyurcsány már az új évre készül

Gyurcsány már az új évre készül

Gyurcsány Ferenc, a Demokratius Koalíció (DK) elnöke már gőzerővel készül 2024-re:

rögtön karácsony után újévi fogadalmat tett. Sőt, már többet is.

Szerdai Facebook-bejegyzésében arról ír, „a DK aktivistái 2023-ban is rengeteget dolgoztak országszerte azon, hogy bemutassuk az Árnyékkormány szociáldemokrata fordulatának programját, valamint leleplezzük Orbán Viktor hazugságait”.


Majd azzal folytatja,

megfogadjuk, hogy 2024-ben megduplázzuk az aktivistáink számát!

Segíts megvalósítani az újévi fogadalmainkat!” – írta Gyurcsány Ferenc.

Mai posztjában már az árnyékkormány került szóba, ezt írta:

Megfogadjuk, hogy 2024-ben is be fogja mutatni az Árnyékkormány Magyarországnak az Orbán-rendszer alternatíváját!

Segíts megvalósítani az újévi fogadalmainkat! Jelentkezz aktivistának!

polkorrekt