Soros igazolta, hogy élet és halál is lehet üzleti kérdés

Soros igazolta, hogy élet és halál is lehet üzleti kérdés

Uniós pénzből fizetik az abortusz- és genderkampányokat, valamint aggályos módon listázzák az életvédő szervezeteket. Megdöbbentő, de sajnos igaz: miközben az Európai Unió(EU) tagállamait demográfiai válság sújtja, Brüsszel és Strasbourg az abortusz liberalizációjáért küzdő szervezeteket támogat, illetve listázza, megbélyegzi azokat az egyesületeket és alapítványokat, amelyek alternatívát szeretnének kínálni a nőknek a terhesség megszakításával szemben.

Kezdjük az előbbivel!

A világ talán legismertebb abortuszpárti hálózata az amerikai Planned Parenthood, amely Brüsszelben is fenntart egy irodát. A szervezet úgy ír magáról, mint „a legerősebb globális hang, amely a szexuális és reproduktív egészséget és jogokat (SRHR) védi az emberek számára bárhol” a világon.

A magyar sajtóban legutóbb ez év elején lehetett olvasni róluk, amikor Bill Taverner, a szexuális felvilágosításért felelős ágazat tengerentúli ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy a gyermekek „születésüktől kezdve rendelkeznek szexualitással”, valamint „átfogó szexuális felvilágosítást kellene tartani” számukra már óvodáskortól.

A felvilágosításba természetesen beleértendő minden, ami a genderkérdéssel kapcsolatban az ember eszébe jut, ugyanis a Planned Parenthood nem csak magzatelhajtással, hanem a kamaszok „tranzíciójával”, azaz nemváltoztatásával is foglalkozik, ahol ezt hagyják neki.

És ezt a szervezetet, illetve uniós „fiókvállalatát”, az International Planned Parenthood Federation European Networköt (IPPF EN) több csatornánk keresztül támogatja az EU. A Brüsszelben működő lobbiszervezetek adatbázisaszerint az Ursula von der Leyen vezette Bizottság Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek (CERV) programjának keretében 598 122 eurót, míg az Erasmus+ (JINT) keretében 34 238eurót, vagyis mintegy 250 millió forintot kapott 2022-ben.

Máris tegyük hozzá, hogy nem egyszeri alkalomról van szó, ugyanis a CERV-től idén további 335 millió forintot meghaladó támogatást érkezett az IPPF EN-hez. Ez több, mint amennyit tavaly Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózata biztosított a számukra (770 181euro). A Planned Parenthood fő szponzora egyébként Bill & Melinda Gates Alapítvány (2022-ben több mint 3 millió euróval, azaz nagyjából 1,2 milliárd forinttal).

Az uniós iratok között keresgélve olyan jegyzőkönyveket is találtunk, amelyek azt bizonyítják, hogy Brüsszel legalább 2010 óta burkoltan támogatja az abortuszpropagandát az EU-n belül és azon kívül is.

Például 2013. május 12-én a szlovák Anna Záborská tett fel kérdéseket az Európai Parlamentben. A néppárti képviselő azzal kezdte:

„2012-ben a European Dignity Watch (EDW) civil szervezet jelentést tett közzé »Az abortusz finanszírozása az EU fejlesztési támogatásán keresztül – Az EU szexuális és reproduktív egészségügyi politikájának elemzése« címmel, amelyben azt állította, hogy az EU fejlesztési támogatásra és közegészségügyre szánt költségvetését a fejlődő országokban az abortusz finanszírozására használják. Pedig az »Egy közülünk« elnevezésű európai polgári kezdeményezés (ECI) közel 1,9 millió aláírást gyűjtött össze egy petícióhoz, amely az uniós költségvetési rendelet módosítását javasolja annak megakadályozása érdekében, hogy az uniós pénzeket közvetlenül vagy közvetve abortusz finanszírozására használják fel.”

Érdemi válaszokat nem kapott. Ahogy Tadeusz Cymański, Zbigniew Ziobro és Jacek Włosowicz sem, akik egy nappal korábban ugyanerre a jelentésre hivatkozva nyújtottak bekérdéseket a bizottsághoz:

„…(a) jelentés szerint az EU két olyan jótékonysági szervezetnek nyújtott támogatást, amelyek tevékenységei között szerepel az abortusz támogatása a fejlődő országokban. A Nemzetközi Tervezett Szülőségi Szövetség (IPPF) és a Marie Stopes International (MSI) több mint 18 millió eurós uniós támogatást kapott. A két szervezet hivatalos honlapja szerint prioritásaik között szerepel »a műtéti és orvosi abortuszhoz való hozzáférés javítása ott, ahol a törvény lehetővé teszi« (MSI), valamint »a biztonságos és legális abortuszhoz való hozzáférés«, mint közegészségügyi és emberi jogi követelmény (IPPF).”

Brüsszelből közadatigényléssel is megpróbálták kiszedni a választ. 2014-ben Gianluca Avagnina, a BBC riportere kereste meg az Európai Bizottságot, ahonnan az „átláthatóság bajnokai” és a „jogállamiság őrei” azzal az ürüggyel hajtották el, hogy…

„…a Bizottság nem követi nyomon a szervezetek abortuszra vonatkozó álláspontját, és nem tudja, hogy mely szervezetek »abortuszpárti« vagy »életpárti« szervezetek. Ezért nem áll módunkban információt nyújtani Önnek. A Bizottság számos szervezetet támogat a legjobb pályázatóknak járó támogatások terhére, az EK pályázati felhívásainak szigorú feladatmeghatározásaira figyelemmel.”

Ez azért is bicskanyitogató, mert 2011-ben Viviane Reding az EU alapjogi biztosa azonnal pénzügyi és jogi lépéseket helyezett kilátásba Magyarország ellen, amikor kiderült, hogy a PROGRESS uniós foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási programból származó pénzek egy részéből finanszíroztak hazánkban egy életpárti kampányt. Ennek az akciónak egyetlen lényege volt: arra kérte a nőket, hogyha tehetik, inkább szüljék meg a gyermeküket, és adják örökbe vagy állami gondozásba.

Az Európai Unió alapértékeivel tehát Brüsszel és Strasbourg szerint az abortusz teljes liberalizálása vagy az LMBTQ-érzékenyítés maximálisan összefér, az életpártiság, az abortusz alternatíváinak keresésem népszerűsítése viszont nem. Olyannyira, hogy az életvédő szervezeteket két éve csokorba szedte egy EP-képviselőkből álló akciócsoport.

A Szexuális és Reproduktív Jogok Európai Parlamenti Fóruma(EPF) szerint mindazok, legyenek egyesületek, alapítványok vagy magánszemélyek, akik az abortusz valós alternatívájának tartják a gyermekek örökbe vagy gondozásba adását, olyan döntően külföldről támogatott vallási fanatikusok és gendertagadók, akik veszélyt jelentenek a szabadságjogokra.

A jéghegy csúcsa című 2021-es kiadványuk szerint „sötét pénzek” áramolnak az Egyesült Államokból és az „ortodox orosz oligarcháktól” Európába, hogy az EU-ban működő „aktorjaik” „visszapörgessék a szexualitás és a reprodukciós emberi jogok terén” elért haladást. Az európai értékekre szerintük veszélyt jelentenek továbbá a szélsőjobboldali mozgalmak, a katolikus egyház, ráadásul ezek a retrográd erők „fegyverként használják a civil aktivizmust”. Azaz civil mozgalmárokat küldenek harcba a céljaik elérése érdekében…

Az EPF egyébként nem kötődik egyik nagy pártcsaládhoz sem, a tagjai és vezetői döntően a különböző baloldali és liberális frakciókból verbuválódtak. A finanszírozói között megtalálható az Európai Bizottság, az OSF, a Bill & Melinda Gates Alapítvány, a Planned Parenthood, de több gyógyszergyártó vállalat is.

Soros tényleg a halálba segítette volna az édesanyját?

Nem, a felvetés nem túloz: minderről egy 1994-es beszédében vallott Soros György. Mivel nemrégiben ünnepeltük anyák napján az életet adó édesanyákat, megosztjuk olvasóinkkal, hogy mit mondott a milliárdos spekuláns a saját szülőjével kapcsolatban.

Soros György 1994. november 30-án a Columbia PresbyterianMedical Center Alexander Ming Fisher Lecture Serieselőadássorozatán tartott beszédet „Elmélkedések a halálról Amerikában” címmel.

„Az első kérdés, amire válaszolnom kell, hogy miért támogattam a Halál Amerikában projektet. Két oka van: az egyik nagyon elvont, a másik nagyon személyes” – kezdte a mondandóját a szélsőbaloldali milliárdos. Utóbbi a szülei halálával kapcsolatos, ami miatt már majdhogynem meg is sajnálhatnánk – ha nem azt mondta volna, amit. Így beszélt erről:

„Apám 1963-ban otthon halt meg. Halálos beteg volt. Bár beleegyezett egy műtétbe, nem akarta különösebben túlélni, mert attól tartott, hogy a betegség és a műtét kombinációja korlátozná az emberi autonómiáját, és végül megsemmisítené azt. Sajnos, végül ez is történt. A műtét után nagyon kevés ideje maradt. Attól tartok, hogy én akkor már leírtam őt. Ott voltam, amikor meghalt, mégis hagytam, hogy egyedül haljon meg. Láttam őt, de nem voltam az ágya mellett. A halála utáni napon bementem az irodába. Nem beszéltem apám haláláról. Szóval valahogy letagadtam a halálát, de ami biztos, hogy nem vettem részt benne. Utána elolvastam Kubler-Ross művét, és megtanultam, hogy ha megpróbáltam volna, talán fenntarthattam volna vele a kapcsolatot. Ha korábban olvastam volna Kubler-Rosst, valószínűleg fogtam volna a kezét, mert szerettem őt. Csak nem tudtam, hogy ez talán változtatna valamit. Megbocsátottam magamnak, mert akkoriban nem tudtam jobban cselekedni.

Anyám halála nemrég történt. Csatlakozott a HemlockTársasághoz, és kéznél volt egy eszköz, amivel megszabadulhatott volna az életétől. Megkérdeztem tőle, hogy szüksége van-e a segítségemre; felajánlottam, bár nem voltam különösebben lelkes. De segítettem volna neki, mert úgy éreztem, hogy tartozom neki ennyivel. A döntés pillanatában azonban nem akart öngyilkos lenni, és örülök, hogy nem tette. Ezzel lehetőséget adott a családnak, hogy összefogjon és ott legyen, amikor a halálra készülődött. És ezúttal egészen a végéig jó kapcsolatot tartottunk fenn.

Megtapasztalta azt az élményt, amelyet Kubler-Ross ír le, hogy felsétált a mennyország kapujához, és én elkísértem őt. Elmondta, hogy aggódott, hogy talán magával ránt engem is. Erre megnyugtattam, hogy én már szilárdan itt vagyok a földön, és nem kell aggódnia. A halála valóban nagyon pozitív élmény volt mindannyiunk számára, mert ahogyan ő kezelte, és ahogyan a család, nemcsak én, hanem különösen a gyermekeim is részt vehettek benne.

Ez a két személyes tapasztalat ráébresztett arra, hogy szükség van arra, hogy jobban megértsük a haldoklás élményét. A témával kapcsolatos kezdeti kutatásaimban egy barátom, Patricia Prem segített, aki szociális munkásként hivatásszerűen foglalkozott a haldoklással. Ő hozta össze azokat az embereket, akik segítettek létrehozni a Project on Death in America projektet.”

https://twitter.com/UVASON/status/1518635961994801153?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1518635961994801153%7Ctwgr%5E0be0c43dbce204f89bc81197f5f914ac152fd4fb%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Ftuzfalcsoport.blogstar.hu%2F2023%2F12%2F27%2Fsoros-bebizonyitotta-hogy-elet-es-halal-is-lehet-uzleti-kerdes%2F125145%2F

Később még pár részlettel szolgál édesanyja halálával kapcsolatban:

„Otthon halt meg, mert megengedhettük magunknak, hogy ott tartsuk, ahol éjjel-nappal ápolók vigyáztak rá. Anyagi források hiányában nem kényszerültünk arra, hogy kórházba vigyük, ahol az orvosi beavatkozás még sokkal tovább tartotta volna élet és halál közötti bizonytalan állapotban. Már azzal is, hogy ételt adtunk neki, szükségtelenül meghosszabbíthatták volna a folyamatot.”

Összegezzük a Soros által elmondottakat. Teljesen szenvtelenül élte meg édesapja halálát, érzelemmentesen kezelte, nem volt mellette érzelmileg, amikor haldoklott, csak fizikailag. Természetesen el kell ismerni, hogy a halál szinte tabu téma, és nyilván nem könnyű sem a haldoklónak, sem a hozzátartozóknak, de az élet része. A minimum, hogy ha van rá idő és lehetőség, hogy szeretteink mellett legyünk földi életük utolsó pillanataiban, akkor ez fontos része a mi életünknek is. Ezután következik a gyász és az elengedés – már azoknál az embereknél, akiknek vannak érzelmeik. A beszéd szerint édesanyja halálánál már ott volt a spekuláns, ám meglehetősen furcsán beszélt erről. Először is, bevallotta, hogy segített volna neki az öngyilkosságban, majd azt ecseteli, hogy ha enni adtak volna neki, meghosszabbították volna a szenvedését. Mindenki, aki ezt olvassa, nyugodtan kérdezze meg saját magától: ő el tudná-e képzelni, hogy a neki életet adó édesanyjáról így beszéljen, illetve egyáltalán ismer-e bárkit, akinek ilyen a hozzáállása? Egy szó mint száz, szerintünk mélységesen megdöbbentő, milyen ridegség és romboló hatás árad ebből a beszédből.

Merthogy romboló hatása van – ez elég egyértelműen lemérhető azoknak az országoknak a példáján, amelyek korábban úgy döntöttek, engedélyezik az „asszisztált öngyilkosságot”. Kezdjük azzal, hogy az esetszámok világszerte drámaian nőnek.

A kanadai CBC például októberen arról számolt be, hogy 2022-ben 13 241 ember részesült orvosilag támogatott halálban, ami 31,2 százalékos ugrás 2021-hez képest. A híradásban hozzátették: a 2016-os legalizálása óta 44 958 ember választotta az eutanáziát, vagyis a hat év összegének több mint negyede esik a tavalyi évre.

Hollandiában az 1999-es 2216-ról 2022-re 8720-ra emelkedett az ily módon elhunytak száma. Itt két körülményre érdemes odafigyelni: az egyik az, hogy 10 éven át a szám viszonylag állandó. 2000 körüli volt, majd a szabályozás lazításátkövetően kezdett meredeken emelkedni 2010 után. 2021-ről 2022-re több mint ezerrel!

Svájcban sem jobb a helyzet. A Swiss Medical Weekly orvosi szaklap idén márciusban azt közölte: „a megfigyelési időszak alatt a segített öngyilkosságok száma jelentősen emelkedett: négy ötéves időszak (1999-2003, 2004-2008, 2009-2013, 2014-2018) elemzésekor a segített öngyilkosságok száma minden egyes időszakban megduplázódott az előző időszakhoz képest.”

A 1999-es 63-ról 2018-ra így eljutottunk az 1176-ig. És a folyamat nem állt meg. A Swissinfo szerint tavaly egyedül az EXIT nevű szervezet 1125 embert segített a halálba, 15 százalékkal többet, mint tavaly.

A növekmény mögött a szabályozás liberalizációja, a propaganda és nem kizárható módon üzleti érdekek állnak. Hollandiában a pszichés betegeknek is engedélyezik az eutanázia passzív, de akár aktív formáját is. A lényeg, hogy a kérvényező „elviselhetetlenül szenvedjen”.

Az előbbire példa a 17 éves Noa Pothovan esete, aki 2019-ben hunyt el. Néhány évvel korábban megerőszakolták, emiatt depresszióba esett, és anorexiás lett. Az anyja szerint a holland egészségügyi és ifjúságvédelmi rendszer nincs felkészülve az efféle esetek kezelésére, arra viszont a jelek szerint igen, hogy lemondjon egy fiatal lány életéről, és leállítsák a kezelését.

Hasonló esetekben az asszisztált öngyilkosság is engedélyezhető. 2017-ben például három 17 éves vagy annál fiatalabb gyereken végeztek el eutanáziát.

Kanadában egy veterán katona esete hívta fel a figyelmet arra, hogy bármilyen durván hangzik is: a „kegyes halál” kiváló eszköz az állam számára, ha nem akar foglalkozni egy bonyolult társadalmi probléma megoldásával. A történet röviden a következő: egy hadi rokkant segítséget kért az önkormányzattól. Egy rámpát szeretett volna, hogy könnyebben tudjon ki-be közlekedni az otthonába a kerekesszékével. A kérését elutasították, de figyelmébe ajánlották az asszisztált öngyilkosság lehetőségét. Olcsóbb és tartósabb, mint egy rámpa… Fontos megjegyezni: nem egyedi esetről van szó!

Ami pedig az anyagiakat illeti, a már említett svájci EXITfolyamatos kampányt folytat, amelyben azt hirdeti, hogy az öntudatos élet öntudatos befejezéséhez mindenkinek joga van. Az egyesületnek mára 160 ezer tagja van. Ők a halálukig évi 45 svájci frankot ( fizetnek, vagy egyszeri 1000 svájci frankot. Tehát csak a tagdíjakból 2-3 milliárd forintnyi bevétele van a szervezetnek éves szinten.

Egy másik svájci szervezet, a Dignitas pedig néhány éve 7000 svájci frankot számolt fel a pácienseinek a halálba segítésért, további 3500 pedig magára vállalta a temetés és a többi „családi feladat” elintézését. A végösszeg tehát több mint 4 millió forint is lehet.

És hogy jön ide Soros György? A milliárdos hálózata a ’90-es évek elején hirdette meg a Project on Death in America(PDIA) elnevezésű programját, amelyre rögtön 15 millió dollárt költött. A kezdeményezést a Columbia Egyetem orvosi fakultásán hirdette meg, és a döntését a szülei halálával indokolta. Egészen vérfagyasztó dolgokat mondott:

„Apám 1963-ban otthon halt meg. Halálos beteg volt. (…) A műtét után nagyon kevés ideje maradt. Attól tartok, én már akkor leírtam őt. Ott voltam, amikor meghalt, mégis hagytam, hogy egyedül haljon meg. Láttam őt, de nem voltam az ágya mellett. A halála utáni napon bementem az irodába. Nem beszéltem apám haláláról. Szóval valahogy letagadtam a halálát, de semmiképpen sem vettem részt benne.”

„Anyám… (c)satlakozott a Hemlock Társasághoz, és már kéznél voltak az eszközök, hogy megszabaduljon önmagától. Megkérdeztem tőle, hogy szüksége van-e a segítségemre; felajánlottam, bár nem voltam különösebben lelkes. De segítettem volna neki, mert úgy éreztem, hogy tartozom neki. A döntés pillanatában azonban nem akart öngyilkos lenni, és örülök, hogy nem tette. A döntése lehetőséget adott a családnak, hogy összefogjon és ott legyen, amikor a halálra készülődött. És ezúttal egészen a végéig jó kapcsolatot tartottunk fenn.”

„Ezek a személyes tapasztalatok szüleim halálával kapcsolatban az egyik oka annak, hogy létrehoztam a Project on Death in America-t, hogy elősegítsem a haldoklással és a gyászolással kapcsolatos tapasztalatok jobb megértését, és ezáltal segítsek átalakítani a halált körülvevő kultúrát.”

Soros tehát kész lett volna halálba segíteni az anyját, büszke volt rá, amiért az eutanáziát választotta, ugyanakkor megvetette az apját, amiért kapaszkodott az életbe. A történtek után pedig elhatározta, hogy a halál kultúrájának szálláscsinálója lesz. Mint fogalmazott: „A szexet felváltotta a halál, mint korunk legnagyobb tabuja”, és ő le akart rombolni ezt a tabut.

1995-ben, tehát a következő évben a PDIA már 43 programot finanszírozott, és 13 ösztöndíjast választott ki, „hogy megkezdjék egy olyan orvoshálózat kialakítását, amely végül eléri az amerikai kórházak egynegyedét…, (ami) innovatív gondozási modellek létrehozásához és a haldoklássalkapcsolatos új tantervek kidolgozásához vezet”.

Néhány éven belül Soros lett az USA-ban működő eutanáziapárti szervezetek, mint a Compassion & Choices és a Partnership for Palliative Care egyik legnagyobb támogatója, melyeknek évente több millió dollárt utalt át. A malmok pedig, ha lassan is, de őrölnek. Mára az Egyesült Államok 10 tagállamában engedélyezik az asszisztált öngyilkosságot.

(tűzfalcsoport)

polkorrekt