Robert Fico: Ellenőrizhetetlen katonai eszkalációt hozhatnak a NATO-légtérben átrepülő ukrán drónok

Komoly nemzetközi feszültséget keltenek azok az ukrán drónok, amelyek a NATO-tagállamok légterét használva hajtanak végre hadműveleteket.
Robert Fico szlovák miniszterelnök sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy a Nyugat és Oroszország közötti párbeszéd teljes hiánya miatt egyetlen kisebb incidens vagy provokáció is kontrollálhatatlan, globális háborús eszkalációhoz vezethet.
A szlovák kormányfő kiemelte, hogy március közepe óta a nagy hatótávolságú ukrán drónok többször is átrepülték a balti és a skandináv légteret, ami több szövetséges államban is balesetekhez és komoly politikai válsághoz vezetett.
Kormánybukás Lettországban és moszkvai vádak
A légtérhasználat kérdése mára közvetlen politikai következményekkel jár a balti régióban. Május elején Lettországban két olyan ukrán drónt nem tudott fogni a helyi légvédelem, amelyek végül eltaláltak egy olajtárolót. Az incidens akkora felháborodást váltott ki, hogy a védelmi miniszter lemondása után Evika Silina miniszterelnök kormánya is megbukott.
Moszkva azzal vádolja a NATO-tagállamokat – különösen Lettországot -, hogy hallgatólagosan beleegyeznek abba, hogy Kijev az ő légterükön keresztül támadjon oroszországi energetikai létesítményeket a Leningrádi régióban. Bár Riga hivatalosan tagadja a vádakat, a helyi politikai szereplők egy része szerint nyílt titok, hogy a balti államok csendben asszisztálnak ezekhez a műveletekhez.
Fico a Nyugat „végtelen képmutatását” bírálja
Robert Fico hangsúlyozta, hogy rettenetesen tart egy olyan szándékos provokációtól, amelyet a befagyott kommunikációs csatornák miatt már nem lehet majd megállítani. Úgy véli, ha egy ukrán drón becsapódása után valaki tévesen azt kiáltja, hogy NATO-tagállamot ért támadás, az közvetlen katonai összeütközésbe sodorhatja a feleket.
„Ha a vezetők úgy beszélnének egymással, ahogy kellene, akkor nagyon csekély lenne az esélye annak, hogy egy provokáció komoly konfliktushoz vezessen. Ha mindenki hallgat, és senki sem akar beszélni, akkor még egy apró incidens is katasztrófát okozhat” – nyilatkozta a szlovák miniszterelnök.
A pozsonyi kormányfő élesen kritizálta a nyugati partnerek diplomáciai magatartását is. Elmondása szerint a politikusok nyilvánosan elítélik, ha ő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyal – mint ahogyan idén egyetlen uniós vezetőként részt vett a moszkvai Győzelem Napján is –, miközben a színfalak mögött magánjelleggel éppen tőle kérnek részletes tájékoztatást a megbeszélésekről.
Megosztott a NATO a drónműveletek kérdésében
A szlovák vezető békepárti és a Moszkvával való párbeszédet sürgető álláspontja éles ellentétben áll több északi és balti NATO-partner véleményével.
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök ezzel párhuzamosan úgy nyilatkozott, hogy a szövetségeseknek valójában segíteniük kellene Kijevnek a dróncsapások megfelelő irányba történő koordinálásában. Hasonlóan vélekedik észt kollégája és a korábbi lett védelmi miniszter is, akik szerint Ukrajnának a háborús helyzetben minden joga megvan az ilyen jellegű önvédelemre.





