A jólét vége? – Politikai mítosz a kiürült kassza

Mi várható most? – címmel jegyzett véleménycikket találtunk a Facebookon. Változtatások nélkül tesszük közzé-

Mivel a frissen kinevezett miniszterelnök az ordítozáson és a fenyegetőzésen kívül maximum olyan semmitmondó frázisokat puffogtat, mint a „működőképes és emberséges ország”, így nem sok kapaszkodója lehet a hergelésen túl valami kézzel foghatóra vágyó, gondolkozó embernek, merre is van az arra.

Hogy az elmúlt két évben tett esetleges pozitívnak tűnő gazdasági, jóléti ígéretekből nem lesz semmi, arra elég jó garancia az, hogy a választások megnyerése óta már több ígéretét is megszegte, meg amúgy sem egy igazmondó juhász, szóval ebből a megközelítésből sem jutunk sokra.

Akkor mit lehet tenni?

Érdemes figyelni a balos prop… akarom mondani a kormánymédiát: Milyen óvatos tapogatózások, puhítások, előkészítések, témák jelennek meg ott.

A 24.hu, a HVG és a Telex beszámolói szerint a kormány a magas költségvetési hiány csökkentése érdekében állami beruházások leállításával és a működési kiadások racionalizálásával igyekszik majd egyensúlyt teremteni. A választások után jelentős gazdasági kiigazításokra, „tűzoltásra” és áremelésekre lehet szükség. A „szakértők” szerint a kormányzati megszorítások érinthetik az energiatámogatásokat, a vállalati hiteleket, valamint a korábban befagyasztott banki és telekommunikációs díjakat is.

S hogy ezt legalább ideig-óráig elfogadtassa a szavazóival, most olyanokat nyilatkozik (persze, Olaszországban a filmfesztiválon a New Yorkernek), hogy bár most még mézeshetekhez hasonló érzés uralkodik az országban, de ez az érzés nagyon gyorsan el tud tűnni. Szerinte „ha felnőttként kezelik az embereket, akkor mindent el lehet magyarázni. Még a nehéz, érzékeny döntéseket is.”.

És a kormánymédia el is kezdte elmagyarázni a „felnőttként kezelt” szavazóknak, hogy miért van szükség a „tűzoltásra”, hogy „üres a kassza”, hogy „fenntarthatatlan” a rendszer.

Az új vezetés a kampányígéretei (mi még többet adunk, még jobban fogtok élni) és a valóság (bizonyítani kell Brüsszelnek) közötti ellentmondást tehát azzal próbálja feloldani, hogy a korábbi rendszert „fenntarthatatlannak” bélyegzi, még ha a számok ezt nem is támasztják alá egyértelműen.

Az elmúlt 16 év stratégiája arra épült, hogy magas beruházási rátával és a tartalékok (arany, deviza) hizlalásával ellenállóvá tegyék az országot. Az adatok (pl. 110 tonna arany, 60 milliárd eurós devizatartalék) azt mutatják, hogy a pénzügyi biztonsági háló valóban erősebb, mint korábban bármikor.

Ezt segítette a különadók rendszere, ahol nem a lakosságtól vettek el közvetlenül, hanem a multinacionális cégeket (bankok, energia, kereskedelem) adóztatták meg extra mértékben, valamint a beruházásvezérelt növekedés, hiszen olyan mértékű külföldi tőke (pl. akkugyárak) áramlott be, ami fedezte a jóléti kiadásokat.

A 2026-os év első negyedéves adatai pont most mutatják meg, hogy ezek a döntések beértek: a gazdasági növekedés, a reálbérek emelkedése és az infláció letörése terén is az uniós élmezőnyben vagyunk.

A GDP-bővülés mértéke meghaladta az 1,7%-ot, amivel Magyarország az EU növekedési rangsorának első harmadába került, míg a reálbérek 10% körüli emelkedése a harmadik legmagasabb volt a tagállamok között. Eközben az inflációt sikerült tartósan 2% alá szorítani, ami stabilitást hozott a fogyasztásnak és a beruházásoknak egyaránt.

Egy olyan országra, amely 110 tonna arannyal, 60 milliárd euró devizatartalékkal és visszavásárolt stratégiai ágazatokkal (pl. Vodafone-részesedés, reptér, energiaszektor) rendelkezik, nem lehet azt mondani, hogy „üres a kassza”.

Ha a korábbi kormányzat 16 évig képes volt a jóléti intézkedéseket bevezetni, majd választásról választásra fenntartani, sőt folyamatosan bővíteni (családi támogatások, rezsicsökkentés, adókedvezmények), miközben a mutatók is javultak, akkor az új kormány „megszorító” érvelése enyhén szólva is ellentmondásos.

Különösen annak fényében, hogy az elmúlt 2-3 évben a költségvetési hiányt sikerült 6,7%-ról 4,7%-ra leszorítani. Bár az uniós elvárás, az úgynevezett maastrichti kritérium a 3%-os hiány, az uniós országok közel fele (köztük olyan nagy gazdaságok, mint Franciaország vagy Olaszország) szintén e felett van.

Emellett az államadósság szintje is csökkenő pályára állt, és a GDP-hez mért aránya jóval az uniós átlag alatt maradt, cáfolva azt a riogatást, miszerint az ország az eladósodás szélén táncolna. (Olaszország 137,8%, Franciaország 117,7%, Belgium 107,1% –> Magyarország 75,2%.)

Magyarország tehát egy folyamatosan javuló pályán volt, ami minden, csak nem „fenntarthatatlan”.

Az irányváltás valódi oka az, hogy az új kormány egyszerűen nem akarja, vagy inkább politikai okokból nem tudja alkalmazni a korábbi kormány „unortodox” eszközeit, mert _más gazdasági csoportok érdekeit képviselik_.

A számok inkább azt mondják, hogy az új vezetés nem egy csőd szélén álló gazdaságot akar megmenteni, hanem épp ellenkezőleg: a most beérő, minden eddiginél erősebb alapokon nyugvó nemzeti vagyont és stabilitást áldozza fel egy olyan irányváltásért, amely a jólét építése helyett valójában a ‘felnőttként kezelt’ szavazók kifosztásáról, és a nemzeti érdekek helyett a globális tőke, valamint a kormányközeli új gazdasági elit igényeinek gátlástalan kiszolgálásáról szól.