Szabad partikultúra vagy drogos lobbizás utcai tánccal?

A Drogriporter nevű Facebook-oldal mostanra már rutinszerűen szervez újabb és újabb „táncos tüntetéseket”, most éppen a mai napra. Sőt, Magyarország négy városában egyidejűleg, álságos jelszavakkal: „Gyere ki Te is ma és táncoljunk együtt a szabad partikultúráért! Kérlek, hívd meg az ismerőseidet és támogasd a tüntetés költségeit! Vive la résistance!”

De álljunk csak meg egy pillanatra. Ez a „józan drogpolitika” és „ártalomcsökkentés” álcája alatt futó propagandagépezet nem a szabadságról, sokkal inkább a droghasználat normalizálásáról és bagatellizálásáról szól, méghozzá a legcinikusabb módon.

Láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogyan csúszik be a drog a szórakozásba. Eleinte csak „feldobja az estét”, aztán már nélküle „nem az igazi”, végül a buli a szer köré szerveződik. Pontosan ezt teszi a Drogriporter is, hiszen szép szavakkal („kollektív tánc önmagában is tudatmódosító”, „gyógyító hatás”, „józanul érkezz és ne hozz magaddal tudatmódosító szert”) próbálja elfedni, hogy valójában a drogfogyasztás kultúráját akarja védelmezni és terjeszteni.

Mert ha tényleg hinne abban, hogy a tánc és az együttlét elég, akkor minek ez a hisztérikus tiltakozás minden egyes rendőri intézkedés ellen, amikor kábítószer-terjesztés miatt ideiglenesen bezárnak egy klubot?

A valóság az, hogy amikor a rendőrség bezár egy helyet, mert ott szervezetten árulnak drogot, az nem diszkórazzia, nem kultúrháború, nem önkény, hanem minimális önvédelem egy olyan társadalom részéről, amelyik nem akarja, hogy a gyerekei, testvérei, barátai egy lassú, alattomos lejtőn csússzanak lefelé.

A Drogriporter viszont éppen ezt a lejtőt teszi síkossá, hadd legyen egyre gyorsabb a lesiklás. Ezt teszi azzal, hogy relativizálja a kockázatokat, bűnbakká teszi a hatóságot, és ellenállásként tálalja azt, ami valójában nem más, mint a felelőtlen droghasználat lobbija.

Az ő üzenetük lényege az, hogy józanul gyere, ne hozz szert – de azért tüntessünk, mert baj, ha a rendőrség közbelép, amikor mégis visznek be drogot a szórakozóhelyre.

Ez nem ártalomcsökkentés, ez ártalom-normalizálás. Egy olyan álságos máz, amely alatt ott lapul a régi anarchista mantra: mindenki tegye, amit akar, a következmények meg majd jönnek maguktól – vagy inkább ne jöjjenek, mert akkor elnyomás.

A tüntetés joga szent, de az ilyen képmutató szabad partikultúra hazugság nem az. Mert a valódi szabadság nem arról szól, hogy drogos üzleti modellek védelmében vonuljunk utcára, hanem arról, hogy ne hagyjuk, hogy a kíváncsiság, a megfelelési kényszer és a haveri nyomás miatt emberek élete menjen tönkre, lassan, csendesen, észrevétlenül. Vagy fiatalok haljanak bele a felelőtlen szórakozás következményeibe.

Szóval ha valaki ma este táncol a szabadságért, gondoljon bele, hogy vajon tényleg a zene és a közösség miatt táncol éppen, vagy azért, mert a Drogriporter és társai addig hergelik, amíg már a drogmentes buli is elnyomásnak tűnik?

A kérdés nem ideológiai, hanem nagyon is személyes. Mit választunk akkor, ha nem egy klubról, hanem a saját családunkról van szó?

Aki ma este bulizni megy, az menjen. De aki a Drogriporter hívószavára vonul, az ne áltassa magát, mert a legkevésbé sem a szabadságért táncol, hanem azért, hogy az a bizonyos lefelé vezető lejtő még simább legyen.