Bíróság elé áll a Radnai Márk céges botrányába is érintett Vig Mór

Bíróság elé áll a Radnai Márk céges botrányába is érintett Vig Mór

Március elején bíróság elé áll a Lánchíd-ügy kulcsfigurája, Vig Mór, akinek neve Radnai Márk céges botrányában is előkerült – értesült a Magyar Nemzet. Az exügyvéd – egy másik ügyben – a vád szerint hetvenmilliós csalásban vett részt.

Napokon belül bíróság elé állítják Vig Mórt, aki a Lánchíd-botrány kulcsfigurája, de neve felbukkant a Radnai Márk céges botrányában is – tudta meg a Magyar Nemzet.

A II. és III. Kerületi Bíróság tavaly februárban ítélte többrendbeli csalás, ügyvédi visszaélés és más bűncselekmények miatt három év letöltendő börtönbüntetésre Vig Mórt és két társát. Az exügyvéd három év szabadságvesztést kapott.

Mivel az ügyben az ügyészség és a védelem is fellebbezett, ezért a per másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik március elején.

Vig Mórék ügyletei 2018 szeptemberében kezdődtek: Vig és két barátja (egyikük a nemzetközi körözés alatt álló M. Márk) szervezetten, harminckét sértettet tévesztettek és károsítottak meg, valamint további nyolc személyt kíséreltek meg becsapni. A csaláshoz kellett egy ghánai cég, egy kitalált történet egy dúsgazdag, ám valójában nem létező befektetőről, valamint sok hiszékeny ember. A vád és az elsőfokú ítélet szerint Vig Mórék több mint hetvenmillió forinthoz jutottak hozzá csalárd módon, illetve további tizenhatmillió forintot is megkíséreltek megszerezni. Egyes károsultak a kicsalt összegeket közvetlenül Vig ügyvédi letéti számlájára utalták, a pénzeket pedig a jogász pár órával az utalások után az irodájához közel eső ATM-automatából fel is vette.

Az exügyvéd neve legutóbb, néhány hete Radnai Márk korábbi cégének ügyében került újra reflektorfénybe.

A botrány kapcsán Budai Gyula tett feljelentést közokirat-hamisítás, fiktív üzletrész-átruházás és költségvetési csalás bűntettének gyanújával. Az adóhatóság pedig eljárást folytat az ügyben.

A miniszteri biztos azután fordult a hatósághoz, hogy kiderült: Radnai korábbi cégénél, a Story Chef Kft.-nél bűncselekménygyanús ügyletek történhettek. Az ügy szálai Vig Mór ügyvédi irodájáig, strómanokig és eltűnt százmilliókig vezetnek.

(magyarnemzet.hu)

polkorrekt