A tököli börtönbe kerülhetnek a Szőlő utcai javítóintézetből a fiatal bűnözők

A tököli börtönbe kerülhetnek a Szőlő utcai javítóintézetből a fiatal bűnözők

A 24.hu számolt be róla, hogy a tököli börtön területén építkezés zajlik annak érdekében, hogy az elkészülő mobil vagy más szerkezetű épületekben helyezzék majd el a Szőlő utca javítóintézetből a fiatalokat.

A büntetés-végrehajtás a Szőlő utcai javítóintézetben lévő fiatalokat a tököli büntetés-végrehajtási intézetben kialakítandó új részlegre helyezheti át – írja a 24.hu.

December végén az Index is beszámolt róla, hogy a BVOP más javítóintézetbe szállítaná át a Szőlő utcai fiatalokat a dolgozók létszámhiánya miatt. A büntetés-végrehajtás tavaly decemberben vette át a Szőlő utcai intézet irányítását. A javítóintézet igazgatóját és élettársát 2025 májusában tartóztatták le.

Az azóta tartó botránynak jelenleg kilenc gyanúsítottja van, köztük nevelők és rendészek, akiket gyermekbántalmazással és más súlyos bűncselekményekkel vádolnak. Közülük hatan vannak letartóztatásban.

polkorrekt