Ideiglenes intézkedés: jogi vészfék vagy csúszós lejtő – avagy a Bors és Magyar Péter esete

A közéletben ritkán bukkan fel egy jogi fogalom úgy, hogy az egyszerre kerül címlapra, Facebook-posztba és politikai adok-kapokba. Az ideiglenes intézkedés most mégis ilyen lett.

Első hallásra technikai részletnek tűnik, valójában azonban egy olyan jogi eszközről van szó, amely különösen kényes ponton érinti a sajtószabadságot és a bírói függetlenséget. Főleg akkor, amikor nem egy kész cikkről, hanem egy  éppen terjesztés előtt álló lapszámról születik tiltó döntés.

Az ideiglenes intézkedés lényege egyszerű, legalábbis papíron.

A bíróság akkor alkalmazza, amikor úgy látja: ha most nem avatkozik be, a későbbi ítélet már csak elméleti lenne. Olyan ez, mint amikor tűzriadó esetén nem várják meg a szakértői jelentést, hanem azonnal kiürítik az épületet.

A hangsúly az átmenetiségen van. Nem ítélet, nem igazságosztás, hanem időnyerés. Egy pillanatnyi „állj”, amíg kiderül, merre van az előre.

Csakhogy a sajtó világában ez az „állj” nem semleges mozdulat. Egy újság megjelenése időhöz kötött, a terjesztés pillanata megismételhetetlen. Ha egy lapszámot a megjelenés előtt tiltanak meg, azzal nemcsak egy vitatott állítást fagyasztanak be, hanem magát a nyilvánosságot is.

A későbbi bírósági döntés, legyen az bármilyen, már nem tudja visszaadni azt, ami elmaradt: az olvasók tájékozódásának lehetőségét.

Ezért számít kivételesnek és érzékenynek az előzetes sajtótilalom. A joggyakorlat évtizedek óta abból indul ki, hogy a vitás tartalmakat utólag kell elbírálni. Ha valaki valótlant állít, azért felelősséget visel. Ha jogsértést követ el, annak következménye van.

De a megjelenés előtti elhallgattatás már egy másik kategória. Ott a bíróság nem azt mondja ki, hogy „ez jogsértő volt”, hanem azt, hogy „jobb, ha ezt most senki sem látja”.

És itt érkezünk el ahhoz, ami a jelen ügyet igazán aggályossá teszi.

Formailag minden szabályos lehet. Az ideiglenes intézkedést rendszerint ugyanaz a bíró hozza meg, aki később az ügyet is tárgyalja. Ez önmagában nem hiba, a jogrend ezt kifejezetten megengedi. A probléma nem is itt kezdődik, hanem ott, ahol a pártatlanság látszata meginog.

Mert a bírói függetlenség nemcsak azt jelenti, hogy a bíró ténylegesen független, hanem azt is, hogy annak mindenki számára annak kell látszania.

Amikor egy politikailag élesen vitatott ügyben ideiglenes intézkedés születik, majd felmerül, hogy az eljáró bíró neve egy politikai kötődésekre utaló listán szerepel, a jog nem legyinthet. Nem azért, mert egy lista önmagában bizonyíték lenne, hanem azért, mert az igazságszolgáltatás hitelessége nem bírja el a gyanú árnyékát sem.

A bíróság tekintélye nem a döntések számától, hanem a belé vetett bizalomtól függ.

Jogilag persze fontos kimondani: egy kiszivárgott adatlista, egy névazonosság vagy egy politikai állítás még nem tesz senkit elfogulttá. A jog bizonyítékokkal dolgozik, nem sejtésekkel. De ugyanilyen fontos az is, hogy ha egy ügyben felmerül az elfogultság lehetősége, akkor annak tisztázása nem kegy, hanem kötelesség. Ilyenkor a kizárási indítvány nem támadás, hanem a rendszer önvédelme.

A jelen helyzet tehát nem azért problematikus, mert létezik ideiglenes intézkedés, és nem is azért, mert azt alkalmazták. Hanem azért, mert egy politikai vitában álló fél sajtótermékét tiltották le előzetesen, miközben a döntéshozó személyével kapcsolatban olyan körülmények kerültek szóba, amelyek alkalmasak a pártatlanság megkérdőjelezésére. Ez együtt már nem pusztán jogtechnika, hanem közbizalmi kérdés.

Az ideiglenes intézkedés elvileg arra szolgál, hogy megvédje a jogot. Rossz kezekben vagy rossz pillanatban viszont alkalmas arra is, hogy elnémítsa a vitát, mielőtt az egyáltalán megszólalhatna. És egy demokratikus nyilvánosságban ennél veszélyesebb mellékhatása kevés jogi eszköznek van.

A végső ítélet még hátravan. Lehet, hogy a bíróság később jogsértést állapít meg, lehet, hogy nem. De az a kérdés, amely most sokakban megfogalmazódik, már nem az, hogy kinek van igaza, hanem az, hogy mennyire maradt érintetlen a bírói függetlenség és a sajtó szabadságának látszata. És ez az a kérdés, amelyre egy jogállamban nem lehet legyintéssel válaszolni.