BFM TV: Brigitte Macron férfiként szerepel az adónyilvántartásban is

BFM TV: Brigitte Macron férfiként szerepel az adónyilvántartásban is

Brigitte Macron, a francia elnök Emmanuel Macron felesége, az adóügyi nyilvántartásban férfiként szerepel – közölte a BFM TV televíziós csatorna, hivatkozva a francia first „lady”(boy) képviselőjére, Tristan Bromet-re.

Elmondása szerint Brigitte nemrégiben fedezte fel, hogy a francia adóhatóság honlapján a nemét férfiként, a nevét pedig Jean-Michelként rögzítették.

Közölték, hogy Brigitte már panaszt nyújtott be a hatósághoz.

2017 óta aktívan vitatják azt az elméletet, miszerint Macron felesége valójában egy transznemű férfi. Ezeket a pletykákat Brigitte és Emmanuel Macron többször is cáfolták. Candance Owens, népszerű jobboldali kommentátor tényfeltáró sorozatában bizonyította be, hogy a francia elnök felesége férfiként született. Az elnöki pár Donald Trumphoz fordult az ügyben, aki feltételezhetően nem tett semmit, majd Macronék beperelték az újságírót.

 

polkorrekt