Kiakadtak a futárok, felvonulással lassították a forgalmat Budapesten, követeléseik vannak

Kiakadtak a futárok, felvonulással lassították a forgalmat Budapesten, követeléseik vannak

A Futárok Ligája csütörtök délutánra, a Hősök terére hirdetett demonstrációt. A szervezet képviseletében Tóth Gergely a helyszínen lévő stábunknak elárulta, hogy miért tüntettek.

Csütörtökön magenta és kék színű hátizsákok sorjáztak a Hősök terén, de ezúttal nem ételrendelést teljesítettek a futárok, hanem tüntettek. Amíg gyülekeztek a helyszínen a biciklikkel, rollerekkel, robogókkal és autókkal érkező résztvevők, addig Tóth Gergelyt kérdeztük demonstrációjuk okairól.

Alapvetően a jelenlegi helyzetünk az oka. Az infláció és a magas adó elvitte a bevételünk nagy részét, és ami marad, abból gyakorlatilag nem lehet megélni

– fogalmazott lapunknak a Greg néven ismert szervező.

Tóth Gergely hozzátette: „Hiába emelték a díjmentes határt 12 millió forintról 18 millió forintra, ami megengedhetne akár egy 50 százalékos emelést is, ez nem történt meg, sőt sok futár inkább csökkenésről számolt be. Ezt persze a cégek cáfolják. Vita van köztünk, ők is másképp látják, mi is másképp látjuk. A hétköznapokban alapvetően azt érzékeljük, hogy mind óradíjban, mind a címpénz mértékében az egyik cégnél apró, a másik cégnél komoly csökkenések tapasztalhatók.”

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy vannak-e tárgyalások a cégek, valamint a Futárok Ligája között.

Próbálunk tárgyalni. Az egyik céggel tavaly november óta próbálkozunk, ezek általában inkább panaszmeghallgatások, érdemi előrelépés nincs. Ezért van szükség arra, hogy nyomást gyakoroljunk. Érdemi változást szeretnénk végre

– hangsúlyozta Tóth Gergely.

Tizenegy követelés

A demonstráción többször is elhangzott a Futárok Ligájának tizenegy követelése, amelyek így szólnak:

  1. „Követeljük a futárok díjazásának azonnali és tartós emelését, emberhez méltó órabéreket! Ne legyen kérdés, hogy ráérünk pihenni és feltöltődni. Ne legyen luxus a biztonságos műszaki állapotú jármű!
  2. Kiszámítható és látható díjazást. Az óránkénti várható bevétel ne mutasson szélsőséges ingadozást. Elég a fizetetlen várakozásokból és üresjáratokból! A díjszámítás legyen átlátható, és hiba esetén javítsák. Legyen garantált címpénzminimum.
  3. Transzparenciát a kapcsolattartásban! Legyen megismerhető és következetes a diszpécsereknek kiadott eljárásrend, belső szabályzat. Legyen hozzáférhető és számunkra is megőrizhető a teljes levelezés! Legyen működő és hatékony ügyfélszolgálat!
  4. Transzparenciát a futárok foglalkoztatásában! Legyen ismert az egyéni vállalkozó futárpartnerek száma, és átlátható az egyéb foglalkoztató szervezetek (flották és szövetkezetek) hálózata.
  5. Törvényes működést, tiszta versenyt! Minden futár fizesse meg a rá eső adót, a valós óraszám és bevétel függvényében! A flottások is! Egy fiókkal egy futár dolgozzon, és az a futár, akié a fiók. A platformcégek tegyenek meg minden tőlük telhetőt a logójuk alatt történő feltételezhető szürkegazdaság felszámolásáért! Az állami szervek kényszerítsék ki a jogkövető működést! Mindenkinek egyforma jogokat, de egyforma kötelezettségeket is!
  6. Fizessen mindenki! Kevesebb adót! Minden futár fizesse meg a rá eső adót, a valós óraszám és bevétel függvényében! A flottások is! Mai napig várjuk a választ az állam részéről az átalányadó-átsorolás, 80 százalékos költséghányad ügyében! Így a szektor újra kifehéredik.
  7. Külön elszámolást a borravalónak, legyen nekünk is adómentes!
  8. Felelősségvállalást és méltányosságot! A platformcégek is hibázhatnak. Az algoritmus se mindig tökéletes. Elvárjuk a felelősségvállalást, a korrekciót és az arányos kompenzációt! A saját hibáinkért is csak arányos és méltányos retorziót fogadunk el!
  9. Létszámstop! Ne bővítsék az állományt, ha elegen vagyunk a zónában! Szűrést és tisztességes tájékoztatást az új futároknak!
  10. Vissza a futárkodás becsületét! Követeljük az ÁSZF-ekben is megjelenő tiszta és udvarias megjelenés ellenőrzését. Mi szeretjük a futárkodást. Hadd legyünk büszke futárok!
  11. Érdemi tárgyalásokat a Futárok Ligája szakszervezettel!”

 

 

A két cég irodáihoz vonultak

A csütörtöki tüntetés 13:30-kor kezdődő gyülekezőjét követően 14 óra után – rendőri felvezetéssel – útnak indult a biciklis, rolleres, robogós, autós futárok menete. Két helyszínt látogattak meg: a Wolt, valamint a Foodora irodáit.

A békés hangulatú demonstráción a futárok mindkét épületnél a falra ragasztott papírra vetették panaszaikat, majd a követelések és rövid történetek felolvasása után továbbálltak. A tüntetésen megjelent néhány diák is, akik szolidaritásukról biztosították a futárokat. A Futárok Ligája követeléseivel kapcsolatban megkerestük a Woltot és a Foodorát, amint megérkeznek a válaszaik, közöljük azokat.

Wolt: Mindig nyitottak vagyunk a párbeszédre

A cég lapunknak küldött válaszában leszögezte: „A Woltnál tiszteletben tartjuk a futárpartnerek jogát, hogy eldöntsék, mikor teljesítenek kiszállításokat és mikor nem, ahogyan természetesen azt is, hogy akár tüntetés formájában szabadon kifejezzék véleményüket. Ugyanakkor fontos, hogy a tüntetések ne zavarjanak, ne fenyegessenek és ne veszélyeztessenek másokat”.

Mindig nyitottak vagyunk a párbeszédre, és aktívan figyelünk a futárpartnerek visszajelzéseire. A személyes találkozókon és a negyedéves elégedettségi felméréseken túl gyakran közvetlenül beépítjük javaslataikat a termékfejlesztésbe, például a kiszállítás utáni borravaló bevezetése a futárpartnerek visszajelzései alapján történt. Célunk továbbra is az, hogy mindenki számára pozitív és fenntartható platformot biztosítsunk és jelenleg is van egyeztetés közöttünk és a Futárok Ligája között

– árulta el a Wolt, hozzátéve: „Úgy véljük, hogy ezek a megbeszélések a leghatékonyabb módszerek a gördülékeny együttműködéshez, ezért arra bátorítjuk a futárpartnereinket, hogy közvetlenül osszák meg velünk visszajelzéseiket. Minden aggályt és észrevételt komolyan veszünk, rendszeresen felülvizsgálunk, és továbbítjuk az érintett csapatoknak, hogy együtt tovább javíthassuk a Wolttal való együttműködés élményét”.

(index.hu)

polkorrekt