Négy ember ellen emelhetnek vádat a Jókai utcai házomlás ügyében

Négy ember ellen emelhetnek vádat a Jókai utcai házomlás ügyében

Négy embert hallgattak ki gyanúsítottként a Jókai utcai tragédiával kapcsolatban. A szakvélemény szerint a statikus tervezőmérnök részéről elmaradt a folyamatos statikai ellenőrzés, műszaki vezető pedig nem gondoskodott bontási tervről, továbbá a veszélyes terület lehatárolásáról. Gyanúsított még a kivitelező és a generáltervező is.

Befejezte a nyomozást a rendőrség a Jókai utcai házomlás ügyében.

Mint ismert, 2022 nyarán leomlott egy épület negyedik emeleti díszfala, ami magával sodort több erkélyt is Budapest VI. kerületében, a Jókai utcában. A lehulló törmeléktől az utcán hárman könnyebben sérültek, egy fiatal nő – egy ismert balettművész – életveszélyesen megsérült, maradandó egészségkárosodást szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyomozást indított az ügyben.

Az eljárásban több mint 50 tanút hallgattak ki, valamint igazságügyi munkavédelmi és építésügyi szakértőket vontak be.

Négy embert gyanúsítottként hallgattak ki.

A szakvélemények megállapításai szerint

  • a statikus tervezőmérnök részéről elmaradt a folyamatos statikai ellenőrzés, nem ismerte fel a leomló díszfal párkánytartó szerepét
  • a műszaki vezető nem gondoskodott bontási tervről, továbbá a veszélyes terület lehatárolásáról
  • a generáltervező az építkezéshez – bontási tervet is tartalmazó – kivitelezési tervdokumentációt nem bocsátott az építtető rendelkezésére
  • a kivitelezőt terhelte a munkavédelmi intézkedések biztosításának kötelezettsége.

A bűncselekmény elkövetését egyik gyanúsított sem ismerte be.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségre.

Ismert, 2022-ben többen megsérültek, amikor az utcára omlott egy Jókai utcai ház erkélye és falazata. A legsúlyosabb sérült egy 26 éves balerina volt, aki koponyasérülést, gerincsérülést, belső sérüléseket szenvedett. Bár a nő túlélte a balesetet, élete valószínűleg teljesen megváltozik, ugyanis kerekesszékbe került.

A nő már indított egy pert, a kivitelező cégtől követel sérelemdíjat.

(magyarnemzet.hu)

polkorrekt