Rettenet pénz a gyerekek beiskoláztatása, de egy trükkel sokat lehet spórolni

Rettenet pénz a gyerekek beiskoláztatása, de egy trükkel sokat lehet spórolni

Szeptember elsejével nemcsak az iskolák kapui nyílnak meg, hanem a családi kasszák is, ugyanis kezdődik a beiskoláztatás. Bár a tankönyvek többsége ingyenes, a tanszerek, ruhák, cipők és sportfelszerelések miatt az iskolakezdés költségei sokaknál elérhetik, sőt meghaladhatják a 100 ezer forintot. A felmérések szerint a legnagyobb teher az elsősöknél jelentkezik, miközben egyes családok hitelből vagy pénztári támogatásból próbálják finanszírozni a kiadásokat.

Az előrelátó tervezés és a támogatási lehetőségek kihasználása sokat segíthet a szeptemberi anyagi nyomás enyhítésében.

Lassan itt a szeptember 1., amely azt jelenti, hogy elindul az új tanév. Ez egyrészt megkönnyebbülés a szülők részéről, hiszen nem kell megoldani a lurkók egész napos felügyeletét, másrészt viszont komoly teher is, főleg anyagilag, mert az iskolakezdés évről évre egyre többe kerül. Egyesek arról beszélnek, hogy akár a mediánbér felét is elviheti a szeptember eleje a családi kasszából, mások konkrétabb számokkal, 50–75 ezerrel számolnak a tanévkezdésre, de természetesen olyanok is akadnak, akik tudnak egy trükköt, hogy hol lehet megfogni a pénzt.

Több felmérés is született az elmúlt időszakban, amely megpróbált egy kicsit közelebb kerülni ahhoz, hogy milyen terhekkel számolnak a szülők, és ez mennyire terheli meg a családi kasszát. Bár a legtöbb diák számára a tankönyvek ingyenesek, ez nem jelenti azt, hogy le van tudva a gond a gyerekről, hiszen az írószerektől elkezdve az étkeztetésen át a testnevelés- és rajzfelszerelésen keresztül egy új táskáig, esetleg új ruhákig és cipőkig bőven akad olyan tétel, amelyre szinte minden évben be kell ruháznia a családoknak. És akkor még nem is beszéltünk arról, ha esetleg több csemete van a családban.


Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Kis gyerek, nagy gond

A Regio Játék friss felmérése szerint – amelyet 2025. július 24-29. között végzett 1688 szülő bevonásával, akik 6–14 éves korú gyermekeket nevelnek – a 2025-ös iskolakezdés átlagosan 50–75 ezer forint körüli kiadást jelent a családoknak,

de az elsős gyermekek iskoláztatása sok esetben a 100 ezer forintot is elérheti.

A válaszadók egyötöde munkáltatói támogatásra is számít, leggyakrabban pénzbeli juttatás vagy vásárlási utalvány formájában.

A felmérés alapján egyértelmű, hogy az első osztályba lépő gyerekek beiskolázása jelenti a legnagyobb anyagi terhet a családoknak. Az alapfelszerelések – füzetek, tolltartó, írószerek, rajzfelszerelés – megvásárlására a válaszadó szülők 70 százaléka 20–40 ezer forintot fordít, míg minden hatodik több mint 40 ezer forintot költ. Ennél a korosztálynál az iskolatáska költsége is jelentős, a szülők fele 25 ezer forint alatti, másik fele pedig 25–40 ezer forintos árfekvést választ, miközben tornacipőre, tornaruhára és egyéb kiegészítőkre további 20–30 ezer forintnyi kiadás jut.

Így nem meglepő, hogy az elsősök szüleinek fele 50–75 ezer forintos, negyedük 76–100 ezer forintos teljes iskolakezdési költséggel számol, és minden hetedik válaszadó szerint a kiadások akár a 100 ezer forintot is meghaladják

– kommentálta Gyaraki Dávid, a cég ügyvezető-helyettese.

A 2–4. osztályos tanulók esetében már lényegesen kisebb a pénzügyi nyomás, itt a megkérdezettek fele 20–30 ezer forintból oldja meg az alapfelszerelés beszerzését, ötödük 30–40 ezer forintot költ, és csupán minden tizedik család lépi át a 40 ezer forintos határt. A teljes beiskolázási büdzsé többségüknek 50 ezer forint alatt marad, bár tízből négy család 50–75 ezer forinttal kalkulál. A felső tagozatban tovább mérséklődnek a kiadások, az alapfelszerelések többnyire 20–30 ezer forintba kerülnek, és a tanévkezdési költség az esetek kétharmadában 50 ezer forint alatti.

Gondolkodjunk előre!

Az is kiderült, hogy az iskolakezdési bevásárlást a családok többsége augusztusra időzíti. 60 százalékuk ekkor vásárolja meg a szükséges eszközöket, 25 százalék már júliusban, míg 15 százalék az év során folyamatosan gyűjtöget. Gyaraki Dávid szerint érdemes tartós és ergonomikus iskolatáskát, minőségi tanszereket és sportfelszereléseket választani, hiszen ezek több évig szolgálhatják a gyerekeket, így hosszú távon csökkenthetik a ráfordításokat. A felmérésből az is kiderült, hogy

a szülők mindössze 20 százaléka kap munkáltatói támogatást a tanévkezdésre, többnyire pénzbeli juttatás vagy vásárlási utalvány formájában.

Az iskolakezdéssel együtt a sportolási rutin is új lendületet kap, ugyanis a gyerekek egyre nagyobb arányban járnak rendszeresen edzésre. Az alsósok háromnegyede, a felsősök kétharmada vesz részt valamilyen mozgásformában hetente legalább egyszer. A kisebbeknél az úszás, a tánc és a foci a legnépszerűbb, a nagyobbaknál pedig a röplabda, kosárlabda és atlétika is előkelő helyen végzett.

Az edzések gyakorisága a gyermek életkorával együtt nő, alsó tagozatban jellemzően heti 1-2 alkalom, felső tagozatban már heti 3-4 edzés is megszokott. És természetesen ezekhez is kellenek külön ruhák, speciális felszerelés, cipő, tornazsák – ezek pedig mind srófolják felfelé az év eleji költés mérőszámát.


Fotó: izusek / Getty Images Hungary

Hitelből iskolakezdés?

A Bank360 egy kicsit borúlátóbb, ugyanis az iskolakezdésre összeállított listájuk szerint megközelítőleg 83 ezer forintba kerül jelenleg az alapvető tanszerek beszerzése, de ha ehhez még egy olcsóbb laptopot is hozzászámolunk – ami egyre inkább nélkülözhetetlen a diákok számára –, akkor a végösszeg már 200 ezer forint is lehet.

Ez az összeg a legutóbb közzétett 391 ezer forintos nettó mediánbérnek meghaladja a felét, de még egy kétkeresős háztartás számára is jelentős terhet jelent.

Ideális esetben félre tudnak tenni erre az időszakra, és a megtakarításokból tudják fedezni a kiadásokat, de erre nem mindenkinek van lehetősége. Éppen ezért nem ritka, hogy a családok valamilyen hitel segítségével próbálják meg fedezni a nyár végén felmerülő extra költségeket. Ennek két fajtáját mutatja be példájában a portál:

  • Személyi hitel – nagyobb összeg, szabad felhasználás: a személyi kölcsön legnagyobb előnye, hogy szabadon felhasználható, így nemcsak tanszerekre, hanem például a tanévkezdéshez kapcsolódó ruhavásárlásra vagy elektronikai eszközökre (tablet, laptop) is fordítható. A bankok többsége azonban 300-500 ezer forint körül húzza meg a személyi hitelek minimálisan igényelhető összegét, így ha csak kisebb összeget, például 200 ezer forintot vennénk fel, arra egyre kevesebb lehetőség van.
  • Az áruhitel felhasználása kötött, de olcsóbb lehet: az áruhitelek konkrét termékhez kapcsolódnak, és legtöbbször az adott áruházban, a vásárlás helyszínén igényelhetők. A kisebb értékű iskolai felszerelések zöméhez nem valószínű, hogy áruhitel-ajánlatot találnánk, de ha például laptopot vagy tabletet is szeretnénk venni a gyereknek, akkor szinte biztosan belefutunk kedvező ajánlatokba. Ennél a hiteltípusnál a tanévkezdés előtt nem számít ritkaságnak a 0 százalék THM-es akció sem, ami lényegében kamatmentes részletfizetést jelenthet az igénylőnek.

Melyik éri meg jobban?

Többféle kiadás esetén – például a tanszereken kívül ruházat, sportfelszerelés, technikai eszközök – a személyi kölcsön ad nagyobb rugalmasságot, hiszen minden kiadást egyetlen hitelből fedezhetünk. Mint láttuk, a minimálisan igényelhető összeg a legtöbb bank esetében meghaladhatja azt az összeget, amire szükségünk van, de találhatunk olyan hitelintézetet, amely nyújt kisebb összegű kölcsönöket is.

Viszont, ha nem gond, hogy a hitel egy konkrét termékhez kapcsolódik, mert csak laptopot szeretnénk belőle vásárolni, akkor az áruhitel is jó megoldás lehet. Ez különösen igaz akkor, ha sikerül 0 százalékos ajánlatot találni, hiszen így kamatmentesen, részletekben fizethetjük ki a vételárat. Az árakat mindig érdemes összehasonlítani, hiszen a különböző üzletek között is lehet akkora különbség, amelyet már megérez a pénztárcánk. A legfontosabb, hogy mindig számoljunk előre, tudjuk-e vállalni a törlesztőrészletet a futamidő végéig, és biztosan szükség van-e a hitelből megvásárolt termékekre – javasolják a Bank360 szakértői.


Fotó: Németh Kata / Index

20 százalékot vissza, de rögtön!

Vannak azonban olyan források, amelyek könnyíthetnek a szeptemberi terheken. Az egészségpénztárak szolgáltatásaival például jelentősen csökkenthetjük a beiskolázás költségeit. Jó megoldást jelenthetnek az önkéntes pénztárak önsegélyező szolgáltatásai, amelyek segítségével a gyerekvállalással, gyerekneveléssel kapcsolatos termékeket, szolgáltatásokat is lehet finanszírozni. A gyerekneveléssel kapcsolatban számos célra el lehet költeni a számlán lévő pénzt:

  • születési támogatás,
  • babaápolás,
  • gyerekgondozási támogatás,
  • gyereknevelési támogatás,
  • beiskolázási támogatás.

A támogatás összege az idén gyerekenként maximum 290 800 forint lehet. (Ez a maximális összeg az adott év első napján érvényes havi minimálbér összegével egyezik meg.)

Ezek közül az utóbbi, a beiskolázási támogatás nem csak az iskoláskorú gyerekek esetében nyújthat segítséget. A beiskolázási támogatás már óvodás gyerekek esetén is igénybe vehető – ekkor ruházatra, taneszközök és tankönyvek megvásárlására lehet elkölteni. Általános és középiskolás gyerekeknél a felsoroltakon túl még sporteszközökre, hangszerre és kötelező olvasmány beszerzésére is felhasználható a támogatási forma.

A főiskolásoknál és egyetemistáknál pedig tandíjra, kollégiumi vagy albérleti díjra, valamint térítési díjra (például pótvizsgákra) fordítható a támogatás, nem beszélve más digitális taneszközökről (pl. laptop, asztali számítógép, monitor, nyomtató, szkenner).

A támogatás az egészségpénztárhoz 120 napon belül beküldött számlák után vehető igénybe. Óvodás és iskolás gyerekek esetén a családi pótlékra való jogosultság idején, míg egyetemista, főiskolás gyerekek esetén azok 25 éves koráig vehető igénybe a szolgáltatás. A korábbi szabályokhoz képest könnyítést jelent, hogy már nem kell 180 napot várni a pénztári kifizetéssel az egyéni és munkáltatói befizetések jóváírásától számítva, azok azonnal felhasználhatók.

Az egészségpénztári számlánkra befizetett összeget egyrészt a pénztár alacsony kockázatú eszközökbe fekteti, ráadásul az elért hozam kamatadómentes. Másrészt a befizetésünk után 20 százalék adó-visszatérítést kapunk a pénztári számlára, amelynek maximuma évi 150 ezer forint. Ahhoz, hogy a maximumot vissza tudjuk igényelni, évente legalább 750 ezer forint befizetésére van szükség.

A csatlakozás után megvásároljuk az iskolakezdéshez szükséges tanszereket, eszközöket, majd a pénztári igénylőlap segítségével és a kifizetett számlák beküldésével megigényeljük a támogatást. Amennyiben pedig van elérhető fedezet a számlán, úgy az igényelt összeget átutalják a bankszámlánkra.

Azáltal tehát, hogy a tanszereket nem pusztán megvásároljuk, hanem előtte átfuttatjuk a pénztári számlán, a következő évben visszakapjuk a pénzünk jelentős részét.

Persze az egészség- és önsegélyező pénztárak számos egyéb szolgáltatással is rendelkeznek, többek között lakáshitel-támogatással, álláskeresési támogatással, orvosi szolgáltatásokkal.

Van néhány feltétel

A BiztosDöntés.hu is kiemeli, hogy az egészségpénztáron keresztül évente gyermekenként a bruttó minimálbér összegét lehet iskolakezdésre fordítani – ez a fentebb már említett 290 800 forint –

ennek köszönhetően gyermekenként akár 58 160 forintot is megspórolhat egy család.

Az egészségpénztári megtakarítást két gyermekre akár teljes mértékben ki lehet használni, de a gyermekek száma nincs korlátozva, és egy gyermekre akár mindkét szülő költhet a saját egészségpénztári számlájáról.

Idén júliustól bővítették a beiskolázás keretében elszámolható eszközök körét, éppen ezért már digitális eszközöket – pl. laptop, asztali számítógép, monitor, nyomtató vagy szkenner – is lehet vásárolni egészségpénztáron keresztül. Mobiltelefon vásárlására azonban továbbra sincs lehetőség. Az iskolakezdési támogatás keretében korábban csak az iskolaév alatt, illetve annak kezdete előtt két héttel és vége után két héttel kiállított számlákat lehetett elfogadni. Ezt a szabályt idén júliustól eltörölték, iskolai felszerelésre tehát most már az év bármely napján lehet költeni.

Van néhány szabály, amelyre mindenképpen oda kell figyelni, ha felhasználjuk ezt a támogatási formát. A szolgáltatásra való jogosultságot mindig igazolni kell, amelyet óvodás és iskolás gyerekeknél 120 napnál nem régebbi családi pótlékra való jogosultságot igazoló MÁK-dokumentummal, 16 év felett diákigazolvánnyal lehet megtenni. A számítástechnikai eszközökről számlát kell kérni, és ki kell tölteni egy igénylőlapot az iskolakezdési támogatás igénybevételéről. Erre minden pénztárnak saját formanyomtatványa van, amely a legtöbb esetben elektronikus formában kitölthető.

(index.hu)

polkorrekt