Döntött a rendőrség: nem indul eljárás a Pride résztvevőivel szemben

Nem indul eljárás a június 28-i „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride” elnevezésű esemény résztvevőivel szemben. A hatóság az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokkal indokolta a döntést.
Egy magánszemély 2025. június 16-án bejelentést tett 2025. június 28-án Budapesten tervezett vonulásos gyűlés megtartása érdekében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárása alatt megkereséssel élt a gyűléssel érintett közterület felett rendelkezésre jogosult Fővárosi Önkormányzat irányába, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a bejelentéssel érintett helyszínen és időben önkormányzati rendezvényt tartanak – írja honlapján a rendőrség.
A Budapest Főváros Önkormányzata által szervezett „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride”-nak elnevezett rendezvényt a Budapesti Rendőr-főkapitányság – mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a gyülekezési törvényben tilalmazott gyűlés megtartására irányult – határozattal megtiltotta.
A határozatot a törvényeknek megfelelően a rendőrség eljuttatta a szervezőkhöz, akik így tudomást szereztek arról, hogy a gyűlés megtartása jogellenes.
Mivel a határozatot a szervezők a bíróságon nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett. A szervezők a hatósággal nem kezdeményeztek egyeztetést, és – noha a tiltásról tudomásuk volt – ezzel ellentétes kommunikációt folytattak: az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes.
Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen.
A fentiekre tekintettel, a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást.
(index.hu)