Online csalásokra szakosodott külföldi diákokból álló bandát ítéltek el

Több mint négymillió forintos kárt okozott egy külföldi egyetemistákból álló bűnszövetség – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken. A négy fiatal férfit – egy kínai, egy pakisztáni, egy jordán és egy egyiptomi állampolgárt – információs rendszer felhasználásával, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalásokkal, valamint azok kísérletével vádolják.
A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint két elkövetőt – a kínai és a jordán férfit – már elítéltek, kettő ellen pedig tovább folyik a bírósági eljárás.
A négy fiatal Magyarországon, egyetemi tanulmányaik alatt ismerkedett meg, majd úgy döntöttek, hogy ismeretlenek bankszámlaadatainak megszerzéséből és az azokkal végrehajtott vásárlásokból próbálnak meg hasznot húzni. A megszerzett termékeket – főként mobiltelefonokat és okosórákat – el akarták adni.
A nyomozás szerint a kínai vádlott biztosította az elkövetéshez szükséges ingatlant és internetkapcsolatot, valamint beszerezte a SIM-kártyákat, és az eladásokban is közreműködött. A pakisztáni férfi szintén részt vett a SIM-kártyák beszerzésében, csomagátvételi helyszínt biztosított, és segített az értékesítésben. Az egyiptomi elkövető technikai tudása révén banki alkalmazásokból szerzett meg felhasználói fiókadatokat, ezekkel hajtotta végre a károkozó vásárlásokat. A jordán férfi vette át a megrendelt és kiszállított készülékeket.
A vádlottak kilenc embert vertek át, összesen 4,2 millió forintos kárt okoztak, és további több száz esetben próbálkoztak hasonló csalással, amelyek összesített potenciális kára meghaladta a 140 millió forintot. Ezek a tranzakciók nagyrészt meghiúsultak fedezethiány vagy beállított vásárlási limitek miatt.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésén a kínai és a jordán vádlott beismerte bűnösségét, őket 1 év 10 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélték. A bíróság figyelembe vette beismerésüket és azt is, hogy bűnsegédi szerepet töltöttek be.
Az ügyészség fellebbezést nyújtott be annak érdekében, hogy a másodfokú bíróság pénzbüntetést is kiszabjon a haszonszerzési cél miatt.