Ellenállás és a hatalomféltés a Magyar Tudományos Akadémián

Az elmúlt években egyértelmű folyamat rajzolódott ki a Magyar Tudományos Akadémián (MTA): egy szűk, politikailag erőteljesen elkötelezett csoport fokozatosan átvette az irányítást az intézmény kulcspozícióiban.

Az Akadémia különböző bizottságait és testületeit mára olyan szereplők uralják, akik nem csupán tudományos munkásságukról, hanem kormány- és reformellenes megnyilvánulásaikról is ismertek.

A kommunistáktól már jól ismert módszerrel, szalámitaktikával kerítette hatalmába egy szűk, baloldali, kormány- és reformellenes csoport a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA). A szűk kisebbséget alkotó, alig pár emberből álló csoport az utóbbi években elfoglalta az intézmény kulcspozícióit, ahonnan hangadóként, a Magyar Tudományos Akadémia véleményének állítják be a saját politikai meggyőződésüket.

Az MTA minden vezető testületében találunk ugyanis olyan szereplőt, aki a reformok ellen ágált az elmúlt években.

Erre tökéletes példa az Akadémia felügyelő testülete, amelynek egyik meghatározó tagja Mihályi Péter, az MTA levelező tagja, aki nyíltan és ismétlődően kritizálja a kormány gazdaságpolitikáját, az egészségügyet, sőt még az ország uniós tagságának kérdéseit is politikai síkra terelve tárgyalja. Mihályi a gazdasági rendszer működését torz kapitalizmusként írta le, és az állami vagyont újraosztó rezsimként jellemezte az Orbán-kormány működését.

Közéleti megszólalásaiban gyakran politizál, és így a tudományos függetlenség álarca mögött valójában politikai véleményformáló szerepet tölt be.

A jelölőbizottság több tagja, többek között Pálné Kovács Ilona és Romsics Ignác is szintén rendszeresen megfogalmaznak a kormányzattal szembeni kritikákat, különösen a decentralizáció és a kutatásirányítás kérdéseiben. A tudományos autonómia védelmének hangoztatása sok esetben pedig már nem tudományos vita, hanem a politikai állásfoglalás formáját ölti.

A központi narratíva ugyanakkor egyértelmű: minden állami kezdeményezést, ami a hatékonyságot, átláthatóságot vagy elszámoltathatóságot szolgálná, azonnal „autonómiaellenes támadásként” címkézik fel ezen csoport tagjai. Szintén komoly szerepe van a reformellenes hálózatnak az MTA elnökségében.

Kamarás Katalin a Doktori Tanács elnökekeként, illetve az elnökség tagjaként rendszeresen politikai állásfoglalásokat tesz, és hátráltatja a magyar kutatás versenyképessé tételére tett kísérleteket.

Természetesen ezek a szereplők a különböző tudományos testületekben is képviseltetik magukat. A könyv- és folyóirat-kiadó bizottságtól a tudományetikai bizottságig mindenhol ugyanazokat a neveket találjuk: Mihályi Péter, Trócsányi Zoltán. A reformokat elutasító kisebbség az Akadémia elnökségéhez is beszivárgott, az MTA elnökének stratégiai tanácsadó testületének ugyanis egyik tagja, Vékás Lajos is rendszeresen ágált a tudományos élet átalakítása ellen.

Vékás Lajos tagja volt annak a csoportnak is, amely kijelentette, amennyiben Orbán Viktor megjelenik az MTA 200. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen, kivonulnak a teremből. Szintén ennek a szűk társaságnak a tagja Lamm Vanda, az MTA társadalomtudományi alelnöke is, aki szavazatával támogatta a miniszterelnök elleni nyílt támadásról szóló állásfoglalás kiadását.

A vagyonkezelő testületben azonban még a korábbiaknál is súlyosabb befolyásszerzést láthatunk. A nyolcfős testületből ugyanis négyen a reformok és a kormány ellen ágáló, aktívan politizáló kisebbséghez tartoznak. A testület elnöke, Szerb László, illetve Solymosi László is az Akadémiai Dolgozók Fórumának aktív tagjai. A vagyonkezelő testületben található túlsúly további kérdéseket is felvet azzal kapcsolatban, hogy a magukat a tudományos autonómiáért küzdő értelmiségieknek beállító csoport mennyiben

a saját érdekeit védte a Magyar Tudományos Akadémia ingatlanvagyonának átadásáról szóló vita során.

Ugyanis ezen bizottság feladata többek között az ingatlanvagyon feletti diszponálás, azonban ennek hiányában a bizottság hatásköre és hatalma erőteljesen beszűkülhet a jövőben.

(magyarnemzet.hu)