Nagy Ervint ezúttal nem a ringben küldték padlóra – Wellor jobbegyenese talált be

Nagy Ervint ezúttal nem a ringben küldték padlóra – Wellor jobbegyenese talált be

A magáról túl sokat gondoló, nagyképű Nagy Ervinnek már éppen ideje volt elhúzni a nótáját. Magyar Péter táskahordozója és sofőrje úgy tűnik, már kiheverte, hogy az RTL Sztárbox című műsorában gyakorlatilag feltörölték vele a padlót.

Újabban rendre megszólal és bicskanyitogató stílusban fényezi Magyar Pétert, majd rendszeresen kijelenti, soha nem állt be politikai formáció mögé, csak most kötelezte el magát a dollárbaloldal új figurája mellett. Az igazság ezzel szemben az, hogy nagyon is elkötelezte magát, például a legutóbbi választás alkalmával, ahol nyíltan kiállt a baloldali összefogás közös miniszterelnök-jelölje, Márki-Zay Péter mellett.

Akkor benne látta jövőt, most Magyarban. Ilyen egy igazi szélkakas!

Az interneten egyre nagyobb népszerűségnek örvendő netzenész, Wellor megelégelte Nagy Ervin ámokfutásait és a tőle megszokott stílusban komponált neki egy szuper kis dalt, amit a fa alá tehet a baloldali színművész.

Érdemes pár sort idézni az új nótából:

„Amit beszélsz, totál katyvasz,
megint tőled kapok agyf@szt,
művészeted nem nagy etwas,
főleg bunkókat alakítasz.
Te vagy a srác ott szembe’,
irántad bárkinek van ellenszenve,
bár sztárnak vagy felkenve,
1 jó filmed se jut most eszembe.
Téged imádott az egész gimi,
a legjobb szereped a Zámbó Jimmy.
RTL-t nézni általában nem szoktam,
de azt százszor láttam, hogy kiütnek a Sztárboxban. […]”

Ervin meglepetésajándékát itt hallgathatják meg, nem mindennapi élmény, annyi bizonyos:

Wellor jobbegyenese keményen betalált.

polkorrekt