Újabb iskolai baleset Erdélyben

Újabb iskolai baleset Erdélyben

Beomlott szerdán egy iskola mennyezete az erdélyi Ladamos (Loamnes) községben, Szeben megyében, négy diák könnyebben megsérült – írta a Szeben megyei vészhelyzeti felügyelőség tájékoztatása alapján a Hotnews.ro hírportál.

A baleset a községhez tartozó Alamor település általános iskolájában történt, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. Az osztályteremben csak a négy, 11 és 15 év közötti diák tartózkodott, amikor beomlott az álmennyezet.

Az iskola igazgatója a Turnul Sfatului megyei lapnak elmondta: a gipszkartonlapokból álló álmennyezet a szünetben omlott be, amikor a diákok zöme nem volt a teremben. Hozzátette: szerencsére nem egyből szakadt le, mert akkor tragédia is történhetett volna. A tanteremben 13 diák tanul összevont osztályban, ötödik és nyolcadik osztályosok.

Az omlás pillanatában a helyiségben tartózkodó két lány és két fiú kisebb sérüléseket szenvedett, nyaki fájdalmakra panaszkodtak és a karjukat is fájlalták.

A mentősök a nagyszebeni gyermekkórház sürgősségi osztályára szállították őket kivizsgálásra. Maria Greavu, Ladamos község polgármestere az Oradesibiu.ro hírportálnak elmondta: az álmennyezet leomlását a huzat és az erős szél okozhatta, a diákok épp szellőztettek, amikor a baleset bekövetkezett. Társaik hívták az 112-es segélyhívó számot, az áldozatok eszméletüknél voltak, amikor a mentősök kiérkeztek.

A polgármester szerint a falusi iskolát 1936-ban építették, legutóbb 2004-2006-ban újították fel, és a közeljövőben terveznek egy újabb korszerűsítést.

(MTI)

polkorrekt