Videón a tiszás választási csalás: ötezer forintért vásároltak szavazatokat Zalában

Videón a tiszás választási csalás: ötezer forintért vásároltak szavazatokat Zalában

A Tisza Párt egyik képviselőjelöltje, Lovkó Csaba a vádak szerint tiltott kampányeszközökkel próbált szavazatokat szerezni Zala vármegyében. A nagykanizsai politikusról Zalakomáron készültek felvételek, amelyeken rászoruló választópolgároknak különböző ajándékokat – többek között ruhát és élelmiszert – oszt.

Információk szerint az ajándékozás egy épületben zajlott, ahová a jelölt egy kampánypult mögül lépett be, és ahol a kiosztás szervezetten történhetett – írja a zaol.hu.

Helyi források és videófelvételek alapján a történtek túlmutathatnak a szokásos kampánytevékenységen: beszámolók szerint a természetbeni juttatások mellett pénzt is adhattak egyes választóknak, ötezer forintos nagyságrendben. Ez már a szavazatvásárlás gyanúját is felveti, amely a választási törvények szerint tiltott. A beszámolók szerint különösen kiszolgáltatott helyzetben lévő, részben roma lakosságú településrészeken próbálhatták ilyen módon befolyásolni a szavazói akaratot.


A tiszás stand Zalakomárban (Forrás: zaol.hu)

Az ügy azért is kelt különös figyelmet, mert nem elszigetelt esetről van szó: az elmúlt hetekben több hasonló történet is napvilágot látott a Tisza Párt környezetéből. Somogy vármegyében például kampányanyagokat találtak tartós élelmiszerekkel együtt egy raktárban, míg Endrefalván korábban szintén ajándékosztáshoz köthető felvételek kerültek elő. Mindez politikai szempontból is jelentős, hiszen Magyar Péter korábban élesen bírálta a kormánypártokat hasonló módszerek miatt, így a mostani ügyek kommunikációs és hitelességi kérdéseket is felvetnek a párt számára.

polkorrekt