Elegük lett: a lengyelek határidőt szabtak az ukrán menekülteknek

Elegük lett: a lengyelek határidőt szabtak az ukrán menekülteknek

Azok az ukrán állampolgárok, akik érvényes külföldi útlevél nélkül, úgynevezett UKR státusszal kerültek be a lengyel PESEL-nyilvántartásba, legkésőbb 2026. augusztus 31-ig kötelesek személyesen megjelenni a hivatalokban, és hivatalosan igazolni kilétüket – számolt be a Kárpáthír.

A lengyel hatóságok egyértelművé tették: aki elmulasztja ezt a kötelezettséget, az elveszítheti az országban való legális tartózkodás és munkavállalás lehetőségét is. Ez a státusz eddig alapvető jogokat biztosított az érintettek számára,

így a mulasztás súlyos egzisztenciális következményekkel járhat.

Az ügyben megszólalt Dmitro Lubinec is, aki felhívta a figyelmet: az adatok frissítése nem opcionális, hanem a lengyel jogszabályok által előírt kötelezettség. Az érintetteknek a helyi önkormányzati hivatalokban kell bemutatniuk érvényes útlevelüket, ezt követően frissítik adataikat a rendszerben.

Lengyelország már korábban is szigorított

Mindeközben Lengyelország már korábban is szigorított a menekültekre vonatkozó szabályokon. Március 5-től az újonnan érkezőknek mindössze 30 napjuk van arra, hogy kiváltsák a szükséges azonosítót, ami jelentős szűkítés a korábbi határidőkhöz képest.

A változások nem álltak meg itt: bár a tartózkodási jogot 2027-ig meghosszabbították, az ingyenes egészségügyi ellátás köre szűkült. Az alapellátáson túl már csak a legkiszolgáltatottabb csoportok – így a gyermekek, a várandós nők és a kínzások áldozatai – jogosultak térítésmentes kezelésre.

(mandiner.hu)

polkorrekt