A tiszás Gajdos László az oroszlánkölykökről: „Miért nem hagyták megdögleni őket?”

A tiszás Gajdos László az oroszlánkölykökről: „Miért nem hagyták megdögleni őket?”

A Célpont birtokába került egy hangfelvétel, amelyen Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója, egyben a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltje úgy fogalmazott: két oroszlánkölyök esetében inkább azt a megoldást preferálta volna, ha hagyják őket elpusztulni.

A felvételen hallható mondat: „Miért nem hagytak megdögleni őket?”.

A hanganyagot feltehetően egy állatorvosi vizsgálat során rögzítették, a beszélgetésben legalább öten vettek részt. A meg nem erősített információk szerint a két oroszlánkölyköt Romániából hozhatták át. Bár a vizsgálat megállapította, hogy az állatok koruknak megfelelően fejlődtek, a résztvevők felvetették annak lehetőségét, hogy a ragadozók vérfertőzésből származhatnak. Ebben a kontextusban hangzott el Gajdos kijelentése.

A parkigazgató a felvételen nem rejtette véleményét:

a problémás esetekkel járó „többletmunka” helyett szerinte egyszerűbb lett volna, ha nem avatkoznak közbe.

A Célpont által megszerzett hanganyag hitelességét egyelőre nem erősítették meg, de az ügy újabb kérdéseket vet fel a Tisza Párt egyéni jelöltjének szakmai megítélésével kapcsolatban.

Gajdos László korábban maga Magyar Péter oldalán állt, aki Nyíregyházát a párt egyik „fővárosának” nevezte. A most előkerült felvétel azonban súlyos etikai aggályokat érint, és várhatóan hatással lesz a kampány további menetére is.

(mandiner.hu)

polkorrekt